2014. március 18., kedd

43.fejezet: Epilógus

Zene (FONTOS)

Sziasztok!
Nos, a zárófejezet után meghoztam az epilógust. Sokáig gondolkoztam azon, hogy vázlatosan írjam-e meg, mi lett kivel hat év múlva, vagy esetleg úgy, mint egy rendes részt. Úgy hiszem jobb úgy, ha mindegyik egyszerre. Hivatalosan is ez a Just a Girl utolsó része. Nagyon szépen köszönöm, hogy eddig velem voltatok! 
U.i.: Ez egyáltalán nem lesz hosszú rész, sajnálom. És bevallom, a végén elsírtam magam. Szó szerint. Nekem is nehéz megválni a történettől.
Jó olvasást!
Puszi: HadleyM.

Hat év múlva, London
(Író szemszöge)

Hogy kivel mi is lett hat év eltelte után? Nos, a One Direction 2017-ben feloszlott, a fiúk pedig összeköltöztek a barátnőikkel. Vegyük Őket sorra:
Rebecca és Harry: Beccát felvették a londoni egyetemre, így Harry sosem volt távol tőle, kivéve a turnékon. Volt köztük néhány vita, de azokat hamar kiheverték. Jelenleg együtt élnek Manchester-ben, és gyermeket várnak. Az esküvőt még csak tervezgetik, de még nincs rá idejük.

Nelly és Niall: Nelly Amerikába járt egyetemre. Niall nem sokszor volt vele, de amint lett egy kis szabadideje, rögtön repült hozzá, vagy ketten utaztak lazítani. Ma már boldog házasok, gyereket terveznek. Nelly híres stylest lett, Niall pedig mindenben támogatja. A mai napig imádják egymást és Londonban élnek.

Maya
Leila és Zayn: Leila Magyarországon maradt, a Műszaki Egyetemen. Ma már mérnök, az egyik legjobb. Zayn mindig meglátogatta. 2015-ben született egy kislányuk, aki ma már négy éves. Zayn-nek kevés ideje jutott rá a turnék miatt, de megoldották. A lányuk a Maya nevet kapta. Floridában élnek, Lei szinte semmit sem komolyodott, viszont Zayn elmondása szerint remek anya.

Rocky és Liam: Rocky nem járt egyetemre, fodrász lett. Liam 2016-ban megkérte a kezét, rá fél évre meg is volt az esküvő. Most van egy másfél éves kisfiuk, akit talán még egymásnál is jobban szeretnek. Magyarországon élnek, azon belül pedig Balatonfüreden. Liam meg is tanult magyarul.

Abbey és Louis: Abbey elvégezte az egyetemet, egy remek diplomát szerzett, most pedig Hollywood-ban producer, ahol Louis-val is élnek. Nagyon szeretik egymást, még sosem veszekedtek és az esküvőt is tervezik.

David és Lori: David Szlovákiába járt egyetemre, ott ismerkedett meg Lorival, teljes nevén: Loretta. A srác teljesen felnőtt lett, eltűntek a hülyeségei, Lorit elvette feleségül és egy autócégnél dolgozik. Jelenleg Bécsben élnek, ketten.

Bern és Candice : Bern abbahagyta az egyetemet, főiskolára jelentkezett, ahova fel is vették. Ma már színésznek tanul, ugyanis az idők során kiderült, hogy nagyon tehetséges. Barátnője várandós, Los Angelesben élnek.

Rich és Jess: Rich nem járt egyetemre, csak főiskolára. Ott ismerte meg mostani menyasszonyát, Jessicát. Rio de Janeiro-ban élnek, van három kutyájuk és egy macskájuk. A fiú továbbra is az a poénos idióta, csak már fontosabbnak tartja a családját a vicceknél. Jelenleg asztalosként dolgozik.

Georgh és Savannah: Georgh Párizsba járt egyetemre, Ő végzett a legjobban. A diplomaosztón találkozott Savannah-val, kivel lassan egy éve együtt vannak, és összeköltöztek. Georgh most egy híres számítástechnikus.

Zoli bácsi és Kate: Remekül megvannak, a kislányuk immár 6 éves, most kezdi az iskolát Londonban. Kate egy irodában dolgozik újságíróként, Zoli bácsi pedig továbbra is tanít.

Rebecca szemszöge

Hihetetlen, hogy már hat év eltelt. Annyira furcsa, hogy felnőttek vagyunk. Legutóbb még csak kis kamaszok voltunk. Most meg már legtöbbünknek gyereke van. 
- Szívem, kész vagy? - mosolygott rám Harry, majd közelebb lépve megsimította a hasam és nyomott egy csókot ajkaimra. - Indulnunk kéne, ha még ma oda akarunk érni Londonba - kacsintott rám, majd kezeit összekulcsolta az enyémekkel és elindultunk a bejárat felé. Miután bezártuk az ajtót, beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Az út hosszú volt, a felét el is aludtam, a többiben pedig beszélgettünk. - Nem vagy rosszul? Megálljunk? - nézett rám aggódva a barátom, de én megnyugtattam, hogy remekül vagyok. Még hasam nem nagyon van, mivel csak a harmadik hónap végén vagyok. Viszont annyira aranyos, Harry jobban aggódik, mint én. Pedig pont, hogy nekem kéne. Én tökéletesen nyugodt vagyok. Még van hat hónapom. 
Candice
Egy óra múlva megérkeztünk Londonba, a régi házhoz, ahol még tizennyolc évesen laktunk. Ahogy láttam, a többiek már itt voltak. Kiszálltunk a kocsiból, majd elindultunk a bejárat felé. Bekopogtunk és megvártuk, míg valaki ajtót nyit. 
- Jézusom - sikított fel Leila, majd olyan szorosan ölelt magához, hogy félek, a babát is összenyomta. Harry is kapott egy szoros ölelést. - Annyira hiányoztatok már! - ölelt meg engem még egyszer.
- Anya, apu eltűnt - jelent meg drága barátnőm mellett egy gyönyörű kislány.
- Akkor menj és keresd meg. Szólj nekik, hogy itt van Harry bácsi és Becca néni - terelte el Mayát, majd behívott minket. Aranyos kislánya van! A nappaliban ott tömörült mindenki, és mikor megláttak minket, egyszerre pattantak fel és mindenkitől kaptunk egy nagy ölelést. 
- Én is, én is - rángatta meg gyengéden a pólóm alját Maya, mire mosolyogva leguggoltam hozzá és Őt is megöleltem. Eddig csak képekről láttam, de élőben egész más. Tisztán lerí róla, hogy kik a szülei. 
- Szia, Becca - jött elő Zoli bácsi. Te jó ég, mennyit változott!
- Csókolom - üdvözöltem. Mindenkin végig futtattam a szemem, elképesztő, hogy mennyit változtak. Mindenkivel váltottunk pár szót, Bern még Candice-ről is mutatott képet. Biztos aranyos lány. Én leginkább a fiúkon lepődtem meg nagyon. Érettek lettek. Haladunk. 
- Jól van, mi már mindent elmeséltünk. Most ti jöttök - ült le izgatottan Abbey, majd mi is helyet foglaltunk az egyik kanapén. Azon a kanapén, ahonnan először megláttuk személyesen az 1D-t. Huh. Régen volt. - Várj! Ne is! Kitalálom: terhes vagy? - ugrált a helyén, én pedig teljesen elvörösödtem.
- Igen - mondta helyettem Harry is. Mindenki gratulált, aztán szóvá is tették, hogy azon lepődnének meg, ha nem lennék terhes, mert biztos annyit csináljuk, mint tizenkilenc évesen. Köszi.
- Hé! Kicsik is vannak - bökte oldalba Leila Nelly-t. Tényleg, ha már a kicsiknél tartunk...
- Zoli bácsi, hol van a lánya? - bukott ki belőlem a kérdés, mire a volt tanárom elmosolyodott és behívta. Egy korához képest magas és barna hajú kislány lépett be az ajtón, majd egyenesen Zoli bácsi karjaiba vetette magát.
- Ő itt Joanna - mutatta be nekünk a kis tündért. Mindegyikünk megcsodálta a kicsit, majd Harry-vel elmentünk egy kicsit sétálni. Elmentünk rengeteg ismerős helyen, köztük a stadion előtt is, ahol engem felhívtak a színpadra. Az emléken mosolyognom kellett. Ezt Harold is észrevette. Kezemet elengedte, majd derekamnál fogva húzott magához. Homlokomra adott egy puszit, majd így folytattuk utunkat a nagy semmibe.

Happy End

42.fejezet: Vége?

Sziasztok!
Nos, ez is eljött. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mikor is írjam meg a záró fejezetet. Bevallom, nem mostanra terveztem, még legalább év végéig ki akartam húzni, de egyszerűen nem megy. Kifogytam az ötletekből, a történet is teljesen ellaposodott. Eddig mindig volt benne valami "hülyeség" és dráma. Kaptam pár kritikát, amiben leszóltak, hogy sablon a blog. Igen, ezzel én is tisztában voltam/ vagyok, csupán azért nem vettem ezeket figyelembe, mert lehet, hogy maga az alapsztori sablonos, de minden egyedi történés volt benne, bevallom, a legtöbb meg is történt velem, a barátnőimmel és a négy fiúval. Szünet előtt volt egy bejegyzésem, miszerint már bennem van előre tíz rész. Ez így igaz, leírni viszont már se energiám, se időm nincs. Mind a történeten, mind rajtam meglátszik, hogy lassan egy év is eltelt (a valóságban és a sztoriban is) és a szereplők is kezdenek felnőni, mondhatjuk úgy, hogy már felnőttek. Már nem ugyanazok a "gyerekek", mint voltak, nincs annyi hülyeségük. Náluk eljött a ballagás, az érettségi, várják, hogy hova veszik fel Őket. Néhányan visszamennek Londonba, szétköltöznek, és élik tovább a saját életüket. És akkor most jöjjön az ok, miszerint tényleg nem folytatom a blogot. Ahogy említettem, eltelt egy év. Nekem ez már fontos, rengeteget kell tanulnom, este tíz körül esek a géphez, hogy írhassak egy kicsit, de ez így nekem nem megy. Sajnálom. Lehet, hogy valamikor lesz egy harmadik évad, de arra ne mostanában számítsatok. Ha pedig akartok még olvasni az öt lány életéről, a négy fiúval, ajánlom figyelmetekbe a másik blogom: Don't stop to FinishMég itt van az utolsó rész, valamint még felkerül egy bizonyos Epilógus. Köszönöm, hogy eddig velem voltatok, a TÍZ feliratkozómat is nagyon szépen köszönöm!!!
És íme a záró rész:

Május 03., iskola - ballagás napja
Rebecca szemszöge

- Harry, hol a fenében vagy? - üvöltöttem végig a folyosót, viszont kár volt, mert kezdek berekedni. Pedig még beszédet is kell mondanom. Jó, inkább átpasszolom Bern-nek. 
- Itt vagyok, mi van? - jött ki a termünkből, én pedig gyorsan odarohantam hozzá és megöleltem. Szorosan karjaiba zárt, majd próbált megnyugtatni. Nagyon izgulok, ezt Ő is jól tudta. - Jól van, ne aggódj! Csak egy óra és túl leszel rajta - simogatta a hátam, én pedig egyre inkább szorítottam az ingét. Legalább tíz percig ácsorogtunk így az ajtó mellett, majd Ő kiment az udvarra leülni, én pedig bementem a terembe. Mindenki helyet foglalt, az osztályfőnökünk tartott egy szívszorító beszédet, majd megkaptuk a tarisznyákat, jöhetett a felvonulás. Az egész iskolát körbejártuk miközben énekeltünk, páran el is sírtuk magunkat (Leila és én), majd kivonultunk az udvar mellett lévő sportpályára, ott pedig a sorfal eltakart minket a kíváncsiskodó szemek elől. A virágokat a kezünkben szorongattuk és vártuk a beszédet. Igen, átpasszoltam Bern-nek, Ő szeret a figyelem középpontjában lenni. Én már kevésbé.
- Fényes, napsütéses délutánt vagy estét mindenkinek - kezdett bele. - Furcsa érzés itt kint állni... reménykedjünk, hogy nem készül rólam rossz profilfotó! De komolyra véve a szót - köszörülte meg a torkát. - Tudják mit tanultam meg az elmúlt öt év alatt? Először is azt, hogy kiugrani a másodikról nem valami jó buli. Másodsorban pedig azt, hogy Zoli bácsi nem szereti a nutellás-paradicsomos pizzát. És még jó sok mindent megtanultam, de ami tényleg a legfontosabb az az, hogy tilos fizika órán aludni, mert Zsuzsi néni olyan ideges lesz, hogy kitör a harmadik világháború. Teszek egy vallomást is. Igazából nekem csak lepasszolták a beszédet ugye, Becca? - nézett felém, én meg felvont szemöldökkel mosolyodtam el. - Szóval most valamit rögtönöznöm kell, remélem menni fog. Akár hiszik, akár nem, a ballagás nekünk is nehéz, de inkább az egyetemi jelentkezések miatt aggódunk. Életünk nehéz egy órája volt, de legalább egyre közelebb vagyunk a ballagási bulinkhoz - kiáltott fel, az osztályunk pedig fütyülni kezdett. A többi évfolyam társunk pedig csak irigykedve néztek ránk. - Mindig is emlékezni fogunk az érdekes biológia órákra, tanárnő, nagyon élveztük! De nehogy komolyan vegye, nem szó szerint! Már elnézést, de a matek órák nem nagyon fognak hiányozni, a házi feladatok pedig még annyira sem, de tanár úr, ne tessék a szívére venni, imádtuk az osztályfőnökiket, főleg akkor, amikor beragadtunk a terembe és egész nap nem jutottunk ki. És a lányok kedvencét hagytam legutoljára, Zoli bácsiiii - kiáltotta el magát, miközben kitárta karjait. - Tudja, hogy imádjuk magát? Esküszöm, hogy magához költözöm - szipogott az osztálytársunk a vendégek pedig folyamatosan nevettek. - Leginkább viszont egymást fogjuk hiányolni, hisz remek öt évünk volt, még ha nem is beszéltünk mindenkivel. Az emlékezetes osztálykirándulások, a szaftos témák... De mégis az osztály nagy részének a legjobb és legnagyobb emléke a londoni utazás. Ekkor belépett az életünkbe a One Direction és év elején "visszatért" hozzánk Abbey is, aki már teljesen tagja a csapatunknak. Aki nem tudna róla, Londonban elég sok dolog történt velünk. És David... nem lettél volna csöves! Lányok, nem hittem volna, hogy eljön ez is, de sok sikert kívánok nektek az élethez és boldog napokat a fiúkkal! Azt hiszem ennyi lenne - hajolt meg, majd mikor elindult felénk, még egy pillanatra visszaugrott a mikrofonhoz. - Ja, és Zoli bácsi! Ne aggódjon, meg fogjuk látogatni!
- Ez kedves, de nem fontos - nevetett fel Z bá, majd Bern beszédét egy hatalmas taps követte. Nagyon jól esett nekünk, hogy külön megemlített minket. Más osztályokból is kimentek még beszédet mondani, de azok már komolyak voltak. Még az igazgató is beszélt, elbúcsúztatott minket, majd kiosztották a lufikat. Kivártuk, míg mindenki kap egyet, majd tíztől visszaszámláltunk. Mikor nullához értünk elengedtük a ballonokat, mindenki tapsolni kezdett, a ballagó zenénk megszólalt, mi pedig csináltunk egy csoportölelést. 
- Elballagtunk - kiáltottunk fel, majd a lányokkal ugrálni kezdtünk, már amennyire tudtunk magassarkúban. Az osztályfőnökünk könnyezve gratulált nekünk, hogy elvégeztük a gimnáziumot, majd visszaállított minket a sorba és kezdődhetett a kinti felvonulás. A sorfal eltűnt, mi pedig elindultunk, meglehetősen lassan. Rögtön az első kanyarban megláttam Harry-t, amint kezében egy csokor virággal rám mosolyog. Egy hatalmas vigyort festettem arcomra, úgy léptem oda hozzá. Mikor átadta a csokrot megcsókolt és a fülembe súgta, hogy "szeretlek". Erre egy újabb csókkal válaszoltam, majd visszaléptem a sorba. Pár méterrel arrébb a családom tömörült, tőlük legalább nyolc bokrétát kaptam. Még mentünk két kört, mígnem az épületbe mentünk be. Mivel még akartunk a családjainkkal lenni, megbeszéltük, hogy este hol találkozunk, majd elrohantunk. Tudom, általában ilyenkor ballagási vacsora van, de elég egyedi osztály vagyunk. Valójában a ballagási bulink is csak abból fog állni, hogy három üveg pezsgő társaságában elmegyünk sétálni Csopakon. Sokat buliztunk már, a ballagásunkat pedig nem részegen szeretnénk megünnepelni, mint mások. Az ajtón beléptünk, mindenki megölelgetett minket, a legtöbben sírtak is.
*
Este tíz órakor értünk ki a Csopaki buszmegállóba. Korom sötét volt mindenhol, valamint a levegő is hűvös lett. Megvártuk, míg a többiek is megérkeznek, majd elindultunk. David és George hoztak csillagszórót, Rocky és Leila tűzijátékot hoztak bár fogalmam sincs, hogy honnan szerezték. Bern hozta a pezsgőket, de nem állta meg, hogy ne hozzon egy üveg Jack Daniel's-t. Elindultunk fel a kisboltba, beszereztünk annyi csokit amennyit csak tudtunk, majd megrohamoztuk a focipályát. Az egész terület ködbe borult, hátborzongatóan nézett ki, mi mégis bementünk a közepére. Gyújtottunk egy csomó csillagszórót, kapcsoltunk zenét, majd leültünk a leterített pokrócra. Amíg a fiúk megbeszélték, hogy kik voltak a legjobb csajok a suliban, mi a csillagszórókkal szórakoztunk, mert ha valamelyik elégett, gyújtottunk újat. Amikor jött egy jó szám mindegyikünk énekelni kezdett, az egész sportpálya a mi hangunktól zengett. A dal végén mindenkivel lepacsiztunk, majd körbe adtuk a pezsgős üveget.
- Belegondoltatok mi lesz velünk az egyetemen? Mindegyikünk máshova akar menni - szólalt meg Rich. Nem hittem volna, hogy Ő kezdi el a lelkizést, de oké. Egy pillanatra mindenki elgondolkozott és észszerű választ semelyikőnk nem tudott adni. Csak ültünk csendben a korom sötétben és vártuk, hogy valaki megszólaljon.
- Lehet, hogy soha többé nem fogunk találkozni... csak az osztálytalálkozón - törte meg a ránk telepedő csendet Leila. Akkor már tényleg komoly téma van, ha Lei is szomorú. Fejeinket lehajtottuk és próbáltuk felemészteni ezt az egészet. Valamikor muszáj lesz továbblépnünk és elásni magunkban a múltat. Lehet, hogy együtt nőttünk fel, de semmi sem tart örökké. Ahogy ez sem. Biztos, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, viszont az már nem lesz olyan, mint régen. Nem látjuk egymást szemtől-szembe, maximum interneten keresztül beszélünk, akkor is chat-en. Mindegyikünk megtalálja a következő barátait és idővel már semmi sem fogja nyomni a lelkünket. Nyilván, hogy mi Nelly-vel fogunk találkozni, mivel testvérek vagyunk, ahogy Rocky és Leila is. Csak a többiek. Ezért nem vártam az utolsó évet.
- Muszáj egyszer tovább lépnünk - suttogtam, a többiek pedig lemondóan bólintottak.
- Na jó, ne legyünk ilyen letörtek! Még együtt vagyunk, itt van előttünk az egész nyár - kiáltott fel Bern, és most kivételesen örülök annak, hogy ilyen hiperaktív. - Mit akartok? Egész nyáron siránkozni, hogy utána nem találkozunk? Nyilván mindegyikünknek fáj! De legalább a szünetet élvezzük ki - mondta egyre hangosabban, majd felnevetett. - Csapat ölelés - kiabált, és szorosan megöleltük egymást egyszerre. A csajokkal felálltunk, csillagszórókkal a kezünkben "rajzoltunk" a levegőben, én megkíséreltem a kézenállást, de rájöttem, hogy fal nélkül még mindig nem megy, egyetlen mázlim az volt, hogy le tudok menni hídba, így nem vertem be a fejem. A srácok szereztek valahonnan egy hangfalat is, így rácsatlakoztatták a telefont, a zene max hangerőn üvöltött, mi táncoltunk, a pezsgős üvegek elfogytak, lassan a Jack Daniel's is, mondjuk abban nagy szerepet játszott az, hogy Bern leejtette a betonon és a fele kifolyt. Éjfélkor visszaszámoltunk, majd kívántunk egyet. Nem tudom, hogy a többiek mit kívántak. Mindenesetre én elárulom: azt, hogy örökre barátok legyünk. Nem nagy cucc, tudom. Nekem mégis sokat jelent. Ahogy végignéztem a társaságon összeszorult bennem valami. És ezt a valamit jó mélyen elraktároztam. Kezdem elásni a múltat és elővenni a jövőm. Mostantól arra kell koncentrálnom, nem szabad, hogy ez az öt év visszahúzzon. Komolyan, ha egy éve azt mondják nekem, hogy a búcsú ilyen fájdalmas lesz, kinevetem Őket. De most már tudom, hogy talán ez a világon a legrosszabb érzés. Tekinteted a barátaidra emeled és tudod, hogy többet nem látod Őket, vagy csak nagyon ritkán. Mindegyikünk kapott ösztöndíjat, nagy valószínűséggel a világ tíz különböző pontjára fogunk járni. Nincs mese, felnőttünk. Már nem vagyunk gyerekek. Mostantól nem azon fog járni az eszünk, hogyan szívassuk a tanárokat. Megváltozott a fontossági sorrend: tanulás, család, gyerek. És kész, igazi felnőttek vagyunk. Rövidnek tűnik ez a 19 év, kár, hogy nem lehet egy kis időre megállítani az időt.
- Srácok, elmúlt éjfél. Tudjátok mit jelent ez? - mosolygott Nelly. Mind egyre gondoltunk, majd az italos üvegeket a magasba emelve elüvöltöttük magunkat:
- ELBALLAGTUNK!

Vége
(epilógus várható: holnap)

41.fejezet: Nelly és Niall

Nelly szemszöge
Közben

Elég rossz úgy ülni a konyhában, hogy közben tudom, ezek ketten mit csinálnak a szobában. Na, mindegy! Abbey és Louis is eltűntek, mi meg itt ülünk a konyhában, a földön...
- Unatkozom - ütötte a fejét a pultba Niall. Én sem voltam máshogy.
- És mit csináljunk? - kérdeztem, Ő meg vállat vont. Percekig csak ültünk egymás mellett, próbáltuk csak a gondolatainkat hallgatni, amikor a barátom felállt és kirohant az udvarra. Értetlenül meredtem utána, és azt vártam, hogy visszajöjjön. Mikor már kezdtem feladni, magam elé kezdtem bambulni, azonban a fejemen landolt valami nedves, ami végül végigfolyt az egész testemen. Víz. Ez a szerencsétlen leöntött! - Horan, én esküszöm megöllek - álltam fel, majd utánafutottam. Kint az udvaron fordultam jobbra, fordultam balra, de sehol sem láttam. Hátra mentem a slaghoz, ott pedig "valaki" átölelte a derekam. - Én is nagyon szeretlek, de ezt nem úszod meg - mondtam, majd megnyitottam a csapot és a víz erős sugárral vetődött rá. Én közben kifutottam a kosárlabda pályára és jól kinevettem magam. Azonban azzal nem számoltam, hogy a barátom utánam rohan. Ebben a pillanatban az ugrott be, hogy eddig csak egyszer veszekedtünk, akkor is három hónapig nem érdeklődtünk egymás után. Nem tudom, hogy ez a normális-e, eddig két hónapnál tovább sosem jártam senkivel. Ne értsétek félre, mindennél jobban szeretem ezt a szőke hajú fiút, nem akarok vele sem veszekedni, sem távol lenni tőle. Leginkább annak örülnék, ha minden egyes másodpercben velem lenne, de tulajdonképpen ez így is van, csupán mosdóba nem jön velem. Fordítva is így van, mindig a nyomában vagyok, kiegészítjük egymást.
 Kezeivel átölelte derekamat, majd végig csókolta nyakamat. A területen libabőrös lettem, de jól esett. Annyira jó a karjai közt lenni! Megnyugtat, hirtelen olyan, mintha semmi és senki nem tudna bántani, mert Ő megvéd. Valahol így is van, mindig érezteti velem, hogy az élete árán is megóvna. Nem szoktuk folyamatosan mondogatni, hogy szeretjük egymást, csupán a gesztusokból tudjuk és érezzük.
- Min gondolkozol ennyire, hercegnőm? - fülemet halk kuncogása ütötte meg, ami miatt elmosolyodtam, megfordultam, majd arcát kezeim közé véve megcsókoltam.
 - A kapcsolatunkon. Hogy mennyire szeretlek - suttogtam ajkaira, majd hagytam, hogy most Ő csókoljon meg.
- Én még annál is jobban szeretlek! Sőt, nem is szeretlek, imádlak - mosolygott bele csókunkba, gyomromban a lepkék életre keltek. Nem tudom mi bújt belém, talán az ördög és az angyal, egyszerre fáztam és volt melegem, egyszerre szárnyaltam és feküdtem a földön. Mintha a fellegek közt jártam volna, mégis éreztem a talajt a talpam alatt. Különös érzés a szerelem, de mégis leírhatatlanul jó. - Olyan fura... Fél éve vagyunk együtt. Ebben a tanévben érettségizel, felnőtt nő leszel... Már most az vagy, de akkor már papírod is lesz róla - nevetett fel, majd egy hajtincsemet eltűrte a fülem mögé. - Mi lesz velünk, miután elvégezted a gimit? - szemöldökeit összeráncolta.
- Semmi. Ha csak addig nem szakítunk, ugyanígy marad, annyi különbséggel, hogy Londonban fogunk élni és én egyetemre fogok járni - vontam vállat, majd csillogó tengerkék szemeibe néztem.
- Jó, ezt most vésd az eszedbe - ragadta meg a karom, majd még közelebb húzott magához, ami már lehetetlen. - Én soha. SOHA nem foglak elhagyni! Mi örökre együtt leszünk - mondta teljesen komoly tekintettel, én meg teljesen meghatódtam szavain. - Hé, ne sírj - ölelt magához, nyaka körül kezeimet szorosan összekulcsoltam. - Inkább nevess! Nem szeretem látni, ha sírsz, még ha azok örömkönnyek is - mosolygott, majd összekulcsolta a kezeinket. - Inkább menjünk és baszogassuk Harry-éket - kacsintott, én meg rögtön beleegyeztem. Nekem ez a hobbim, hogy a tesómat basztassam, és bevallom, jó régen tettem ezt. Talán akkor, amikor először voltunk Londonban és az első bulinkat tartottuk, Zoli bácsi nélkül. Tényleg régen volt. Annyira fura, mintha csak tegnap történt volna, úgy emlékszem minden egyes pillanatára.

- Niall! Csukd be a fiókom - kiabáltam rá. Ő nevetve kivette a kedvenc csokimat, és jó ízűen elkezdte enni.
- Mióta a tiéd? - kérdezte vigyorogva.
- Amióta itt vagyunk! Csak én tudok bocs, tudtam róla, és hééé! Az volt a kedvenc csokim - üvöltöttem.
- Fura, mert nekem is ez a kedvencem - mosolyogva megnézte az üres csomagolást. Ekkor kopogtak az ablakon. Kinéztem, és hátrahőköltem. De végül kinyitottam.
- Lányok, ti mit csináltok? - tette keresztbe a karját Zoli bá.
- Elnézést Zoli bácsi, de ön nem kívánatos személy itt - mondtam, majd becsuktam az ablakot. Ő az ablakon befelé bámulva ordított.
- LÁNYOOOOOOOOOK! - Niall eltűnt. Belenéztem a fiókomba, és teljesen üres volt!
- NIALL! MIT MŰVELTÉL? - rohantam be a fürdőbe. Ő már az utolsó falatokat tüntette el, mikor én beléptem. - Te megetted az összes csokimat? - keltem ki magamból.
- Mi az, talán megfogsz sértődni? - nevetett gúnyosan. Én mély levegőt vettem, és lassan kifújtam.
- Niall...Takarodj vissza a buliba - mondtam nyugis hangon.
- Itt is buli van, mit akarsz?! - vonta meg a vállát. Erre én kiszedtem a kezéből az utolsó szelet csokit, és megettem. - HÉÉ! - kiáltott rám, közben próbálta visszaszerezni. Én nevetve kirohantam a folyosóra, és ott üldözött tovább.

Vicces, tizennyolc évesek voltunk, mégis, mint az öt évesek. Annyit hülyéskedtünk, az elején még a négy idióta osztálytársunkkal is rosszban voltunk, most meg szinte a legjobb haverjaink. Nekik is volt jó pár hülyeségük, amiket soha nem fogok elfelejteni:


- Ajjaj, Kate ideköltözik. Hogy mi lesz ebből - röhögött David.
- Inkább húzzál át a csajodhoz - vágta rá Rich.
- Oké - rohant el rögtön.
- David mentes napok...EZ AAAZ! - ugráltunk a lányokkal.

Nos, igen, ez akkor volt, amikor másodszor költöztünk vissza Londonba és David nekiállt nyavalyogni, hogy csövesek leszünk, mert nem jött taxi, de végül mégis. Hiányzik a londoni ház! Rengeteg dolog köt oda, köztük a One Direction. Ott találkoztunk először velük, amikor egy koncert után utánunk jöttek. Pont akkor fürödtünk és törölközőben mentünk ki az erkélyre...

- Megérdemelted! - vigyorgott Leila. Ekkor valami nekirepült az ablaknak.
- Ez meg mi volt? - sétáltam oda az ablakhoz. - Nem látok semmit.
- Menjünk ki az erkélyre - mondta Becca, és feltápászkodott az ágyról. Kinyitotta az erkély ajtót, és ketten kiléptünk.
- Hello csajo...ÚRISTEN! - kiáltották el magukat a fiúk. Igen, a One Direction volt. Tátott szájjal bámultak minket.
- Takarodjatok ti perverz állatok! - dobott le egy cipőt Rebecca, ami a medencébe esett.
- Nem tehetünk róla, hogy törölközőben jöttök ki! - hadonászott Harry. Erre Becca rám nézett, én meg csak lefagyva bámultam magam elé.
- Ajjaj... - motyogta.
- 5...4... - kezdtem neki.
- Miért számol vissza? - kiáltott fel Niall.
- Fogjátok be a fületeket! - szólt drága barátnőm.
- 3...2.....1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - sikítottam el magam.

Igen, az én szép kis bemutatkozásom a fiúk előtt. Szép emlékek, kár, hogy ilyen régen volt. Az is régen volt, amikor börtönbe kerültünk. Nyár elején, amikor a fiúk végül elrángattak minket Olaszországba, ahonnan mi eljöttünk. Ott veszett össze Liam és Tami. Tényleg, vele mi van? Bár, csak annyit hallottam róla, hogy rengeteg pasija volt már.
- Jó, inkább várjuk meg, míg semmilyen hangot nem hallunk belülről - hallottam meg Niall hangját, amitől visszatértem a való életbe. - Megint álmodozol? Most min? - ült le a kanapéra, majd az ölébe rántott.
- Úgy mindenen. Attól kezdve, hogy Zoli bácsit elkezdtük cseszegetni.
- Elmeséled? - nézett rám érdeklődve, én pedig nagy levegőt vettem, hisz kicsit sem rövid a történet.
- Először is úgy volt, hogy "megismertük" a One Direction-t, onnantól kezdve London volt a mindenünk, hogy eljutunk oda és találkozunk veletek. Attól a pillanattól fogva mindennap azzal nyúztuk a mi drága angol tanárunkat, hogy vigyen el minket Londonba, amit kemény három év alatt el is értünk. Mikor idejöttünk folyton öltük egymást a fiúkkal, mi szívattuk Őket és Ők szívattak minket. A második napon értük el, hogy elmehessünk koncertre, emlékszem, az utolsó jegyeket vettük meg. Egész nap pörögtünk, végül este ott voltunk a koncerten, és előrenyomakodtunk az első sorba. Akkor volt a reflektoros, Beccának kellett felmennie, folyamatosan nyavalygott, hogy nem akar menni, de végül énekelt, hatalmas sikere volt. Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, hogy utána hazamentünk és a négy osztálytársunk siránkozását hallgattuk, miszerint szörnyű volt Z bával. Másnap megjelentetek ti is, hogy "Zoli bácsi lányait keresitek". Napokig azt hittétek, hogy az apánk, de annyi eszetek nem volt, hogy rákérdezzetek, tényleg az-e. Nem, helyette folyamatosan bujkáltatok előle, bár megértem, mindenki fél tőle a magassága miatt, pedig csak üvölteni és csapkodni tud. Minden nap elhívtatok minket sétálni, vagy bulizni, egyik este még egy bolt ablakát is betörtük, akkor Zoli bácsi a sitten ült egy napot. A viaszmúzeumban jöttünk össze, Zoli bácsi előtt, akkor voltak felelsz vagy merszes feladataink, amikor Rebecca teljesen ki volt akadva, hogy az volt az egyik feladata, hogy feküdjön le Harry-vel. Pedig amióta együtt vannak, gyanítom minden este azt csinálják, de inkább nem akarok benne biztos lenni. Akkor feküdtünk le először, amikor üvegeztünk és visszavágásként kaptam ezt a tesómtól. Másodszorra pedig akkor, amikor már Ők is együtt voltak Harry-vel. Aztán közölték velünk, hogy haza kell jönnünk, befejezni a sulit. Azt hiszem ekkor csuktak le minket, végül kijöhettünk, ti elrángattatok minket Ravennába, onnan mi eljöttünk és egész nyáron nem beszéltünk, mi csak a TV-ben láttunk titeket, ti minket egyáltalán nem. Aztán a szülinapunkon megjelentetek és azóta itt vagytok. Csak fél év, mégis mintha legalább ötezer lenne...

40.fejezet: Abbey bőrébe bújva

Nos, sziasztok!
Juj, hát én most teljesen oda meg vissza vagyok :D! Először is elnézést, hogy ennyit késtem a résszel, valamint nem a leghosszabb, de remélem megfelel :). Valamint nagyon szépen köszönöm a KILENC feliratkozót, nagyon hálás vagyok nektek, komolyan!!!
De, nem is jártatom a szám, jó olvasást :)

Abbey szemszöge
Reggel 10

Nos, életem legjobb éjszakáját töltöttem el Louis-val, de sajnálom, akik szaftos részleteket várnak, azok most ne örüljenek, mert nem történt köztünk semmi olyan! Csupán pár ( khm, vagy több ) csók csattant el, de inkább fogalmazhatnék úgy, hogy egész éjszaka egymás száján lógtunk. Közben beszélgettünk is, jobban megismertük egymást, szóval már kívülről fújjuk egymás gyermekkorát. Fura belegondolni, hogy Ő engem már tényleg fél éve ismer, de én Őt nem. 
- Mennyit aludtál? - húzott közelebb magához a takaró alatt.
- Körülbelül tíz percet. Te? - fordultam felé mosolyogva.
- Még annyit sem. Azt figyeltem, hogyan alszol - mosolyodott el, majd az arca enyhe vörös színt vett fel.
- Aww, elpirultál - vigyorodtam el, Ő meg addig hosszan megcsókolt.
- Szép, fejfájós jó reggelt mindenkinek - nyitott be röhögve Rebecca, Harry-vel az oldalán, aztán ott meg is ragadtak. - Ojaj, miről maradtunk mi le az este?
- Menjetek a fenébe - dobta feléjük a távirányítót Louis, ami már csak az ajtót találta el, mert kimentek. - Oké, a terv a következő. Ha legközelebb észrevesszük, hogy kettesben akarnak lenni, mi is megzavarjuk Őket, stimt?
- Igen - röhögtem el magam, majd egy újabb csókban forrtunk össze. Lou egy idő után már nem mellettem, hanem fölöttem volt és a nyakamra hintett apró puszikat. Légzésem egyenletlenné vált, ahogy a puszik csókok lettek, végül szívni kezdte a bőröm. A takaró lecsúszott rólunk, egyenesen a földre és innen már csak az volt a szerencsénk, hogy az udvarra néző ablakon le volt engedve a redőny. 
- Te át sem öltöztél? Ez nem ér! Tudod mit? Te láthattál engem egy szál törölközőben, ez úgy fair, ha én is láthatlak fehérneműben - jelentette ki, majd egy rántással lekerült rólam a póló. Louis végig nézett rajtam, majd megnyalta ajkait. - Eszméletlen jól nézel ki - súgta a fülembe. - De, még mindig túl sok a ruha - vigyorodott el, majd visszatért a nyakamra. Nedves csókokat hagyott a kulcscsontomig, onnan pedig haladt lejjebb, a mellkasomon keresztül a hasamra. A melltartóm aljától kezdve haladt lejjebb, minden egyes centiméteren egy csókot hagyva. Kezeit a combomon pihentette, ahol nem takarta az a mini gatya, ami rajtam volt. Mikor a hasam aljához ért, akaratom ellenére is egy nyögés szakadt fel a torkomból. Lou arcán átsuhant egy mosoly, majd a nagy kezeivel kigombolta a farmerom és levette rólam. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fog megállni, de tudtam, hogy semmit nem fog rám erőltetni, így hát ugyanúgy visszatért a hasamon és a nyakamon keresztül a számhoz és ott folytattuk a csók csatát. 
 Amikor már kezdtünk éhesek lenni, felöltöztünk és kimentünk a konyhába, ami úgy nézett ki, mint egy csata tér. A falon mustár foltok, kenyér darabok a földön, szétfőtt virsli az edényben.
- Te jó ég, itt meg mi történt? - néztem körbe döbbenten.
- Amíg ti odabent enyelegtetek, megjegyzem, nem halkan! Ezek az őrültek kitalálták, hogy majd csinálnak reggelit, amit mi hagytunk is. Ez idáig oké volt, de utána kezdtek elfajulni a dolgok - magyarázkodott Nelly.
- Nem is voltunk hangosak - szabadkozott Louis, én meg fejbe vágtam magam. - Most mi az? Óóó - esett le neki, mire küldtem egy fájdalmas mosolyt.
- Áh, kicsit sem voltatok azok! Akkor minek kellett a füldugó? - mutatott az asztalra Rebecca.
- Biztos Harry kornyikált - vont vállat Lou.
- Mi az, hogy kornyikált! Harry-nek tök jó hangja van, Mr Tomlinson - szállt harcba Becca.
- Amúgy ja, nem is tudom mik voltak azok a nyögések és morgások - röhögött fel Niall, nekem meg égett az arcom. Na, azt hiszem nem akkor fogunk ágyba bújni egymással, amikor ezek is a közelben vannak.
- Harry igenis tud kornyikálni - nyújtotta ki a nyelvét Louis, én szó szerint lefejeltem a falat. Egyszerűen lehetetlen elhinni, hogy már felnőttek!
- Nem, nem tud - makacskodott Rebecca.
- Most vallottad be, hogy nem tud énekelni!
- Mi? Nem! Én azt mondtam, hogy kornyikálni nem tud!
- Nem, azt, hogy énekelni nem tud - nyújtotta ki a nyelvét Tomlinson, mire Becca ráugrott a hátára és egy jó nagyot sózott a fejére. Wow. Segítség kérőn néztem körbe, mire Harry felállt és leszedte a barátnőjét Louis-ról. Miközben Ők ketten eltűntek a szobában (gondolom valahogy le kellett nyugtatni Beccát), mi leültünk reggelizni. Körülbelül öt percig sem tömtük magunkba az ételt, Louis lecsapta az asztalra a villáját, majd felállt, megragadta a kezem és szó nélkül rányitott Beccáékra. Értem, szóval még a reggeli incidens miatt. Viszont azt hiszem, hogy nekik kevésbé volt kínos, ugyanis én nem lovaglóülésben ültem Louis-n, fehérneműben... Persze a hatás nem maradt el, Becca gyorsan legurult a kanapé mögé, Harry pedig felállt és bevágta előttünk az ajtót, majd hallottuk, ahogy kattan a zár. Mi csak felnevettünk, majd a levegőben összecsaptuk a kezünket. Befejeztük a nap legfontosabb étkezését, majd kitaláltuk, hogy menjünk el sétálni az erdőbe. Átöltöztünk, csomagoltunk szendvicseket, innivalót, majd elindultunk. Az odavezető úton csak hülyéskedtünk, nevettünk, az erdő szélétől pedig kézen fogva haladtunk tovább, azzal az indokkal, nehogy elvesszünk. Khm. Jó kifogás, csak elég gyenge. Mindegy, tovább mentünk, míg nem egy patakhoz értünk. Én sikeresen leműtöttem magamról a hátizsákot, de amikor Louis akarta ugyanezt tenni, megbotlott egy kőben és ügyesen beleesett a folyásba. Először aggódva fordultam utána, de amikor nekiállt káromkodni, kiszakadt belőlem a röhögés. Már fogtam a hasam, mikor a srác megragadta a bokám és berántott maga mellé. A nagy melegben jól esett a hűsítő fürdő, leginkább az zavart, hogy koszos. Na de egy erdőben mit vár az ember? Azt, hogy patyolat tiszta marad? Louis eltűrte egy vizes tincsemet a fülem mögé, majd megcsókolt. Ezután persze kijelentette, hogy "uborka ízem van". Nos, köszi. Persze ezen egy jót nevettünk, majd felálltunk és csurom vizesen folytattuk túránk. A naptól hamar megszáradtunk, most már csak az volt a baj, hogy nem tudtuk hol vagyunk. Fel s alá sétálgattunk, hogy egy nyamvadt jelölést találjunk a fákon, de egy sem volt. Mi okosak persze sátrat nem hoztunk, ezért minél hamarabb ki kéne találni az erdőből.
- Anne, ne mozdulj - ragadta meg a karom Louis, mikor tovább akartam menni. Mivel féltem is egyedül, meg szokásom másokra hallgatni, nem mozdultam, de azt megkérdeztem, hogy miért. - Van egy vaddisznó a hátunk mögött - motyogta úgy, hogy a szája alig mozdult, én pedig egyre jobban féltem. Túl távol voltam tőle ahhoz, hogy hozzábújjak, de nem mehettem oda mellé, mert akkor letámad minket az állat. Várjunk csak, most elvileg nem támad, mert nincsenek kölykei. Na jó, inkább nem kísértem a sorsot, még élni szeretnék. Vagy legalább ép tüdővel megúszni. Nem tudom, mennyi ideig állhattunk úgy, de gyanítom, Lou-nak már fájt a keze, mert az enyémet nem engedhette el. A vadállat csak egyre közelebb jött, de egyszer csak megfordult és elfutott. Amint látótávolságon kívül ért, mi is rohanni kezdtünk, mintha az életünk függött volna tőle, egyszer csak megálltunk egy fa mellett, én neki dőltem, Louis pedig hozzám préselődött és ajkaink már majdnem összeértek. Szaporán vettük a levegőt, próbáltuk a szívverésünk lelassítani, de ez egymás közelében lehetetlen volt. A táskáinkat leraktuk magunk mellé, majd továbbra is a fának támaszkodva pihentünk, és amikor a légzésünk végre normális lett, egymásnak estünk. Nagyon meleg volt, nem tudom, hogy csak a bennünk felgyülemlett adrenalin miatt, vagy mondjuk a szikrázó levegő, esetleg a tűző nap miatt. Talán mind a három, egyszerre. Hirtelen ötlettől vezérelve letéptem Louis-ról a pólót, Ő pedig valamivel óvatosabban levette rólam az ingem. A ruháink a földön végezték, folyt rólunk víz és ebben a pillanatban azon imádkoztunk, hogy senki ne járjon erre. Csókolózás közben levezettem kezem a fenekére, kilátszó Calvin Clain boxere fölött végig húztam az ujjam, majd miután kigomboltam a gatyáját, a térdéig letoltam. Rutinomon elvigyorodott, majd most Ő kezdett babrálni az én övemmel, amit egy mozdulattal kicsatolt, az én rövid gatyám pedig teljesen lekerült rólam, végül róla is. Nem Ő az első, de szerintem ez húsz évesen természetes, de bevallom, erdőben még sosem csináltam. Nos, ideje újítani. És ezt még Ő is megjegyezte:
- Elég extrém hely elsőnek - kuncogott bele ajkamba, majd gyengéden meghúzta azt. Nem akartam, hogy gyengéd legyen, nem voltam olyan hangulatomban, emiatt szája után kaptam és erősen ajkaiba haraptam, ami egy morgást idézett elő a torkából. - Oh, szóval így játszunk - vigyorgott, majd belecsípett a combomba, amíg a nyakamat szívogatta. Tetteit kéjes nyögésekkel jutalmaztam, és ahogy nekem nyomódott, már éreztem férfiasságát...

39.fejezet: "Mondanám, hogy igen, de..."

Halihóóóó!!
Nos, ma 8 órát tanultam föcire, így megkönnyebbülés volt végre géphez jutni, itt meg már pörögtem, mint egy nyúl ( ne kérdezzétek, honnan szedtem xd ), jobban mondva a kezeim, mert ezt a részt három óra alatt megírtam, egy huzamban. Remélem tetszeni fog:DD
Jó olvasááást! :)
Becca*

Komolyan, mindenre számítottam, csak erre nem. 
- Huh. Azt hittem majd az ajtóban fogsz állni, egy szál köntösben és vársz rám - vigyorgott gúnyosan, én pedig gondolkodás nélkül sarkon fordultam, berohantam a házba és amint megláttam a barátomat, a karjaiba vetettem magam. Nem értette, hogy mi a bajom, de amint belépett az a bizonyos személy a lakásba, erősebben szorított magához. Emlékeztek még Jake-re, aki év végén megfenyegetett engem azzal, hogy megbosszulja a szakításunkat? Na, Ő az. Itt van és a bosszúra vár. Annyira "örülök", végre sínen van az életem és pont most kell ennek az embernek megjelennie, hogy mindent tönkre tegyen!
- Mit keresel itt? - kérdeztem, miközben Harry a háta mögé terelt.
- Miért, talán örülsz a jelenlétemnek? - nevetett az arcomba.
- Mondanám, hogy igen, de mivel nem így van, ezért nem - vágtam rá, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Kedves - mondta gúnyosan. - Legalább most félsz. És hiába próbálsz menekülni, én mindenhol megtalállak - köpte a szavakat, én pedig összerezzentem. Elnevette magát, majd távozott.
- Nem hittem volna, hogy komolyan gondolja, amit év végén mondott - fehéredtem le. Nem szabad összetörnöm, akkor azt hiszi, hogy máris nyert. Azt nem hagyhatom!
*
- Hol vannak a fiúk? - kérdeztem Nelly-től, aki szintén fel s alá rohangált.
- Asszem' edzenek - vont vállat. Pár percig csöndben álltunk egymással szemben, majd kikerekedett a szemünk. - IRÁNY AZ EDZŐTEREM - kiáltottuk el magunkat, majd gyorsan átszaladtunk Abbey-hez is. Amint meghallotta, hogy a fiúk félmeztelenül szoktak edzeni, vette is fel a pulcsiját, így szálltunk is be apa kocsijába (itt nincs edzőterem, Louis pedig kocsival jött), és száguldottunk haza. A portán megkérdeztük, hogy hol vannak, és a nő elvezetett minket. Amint kinyílt előttünk az ajtó, lefagytunk. Mindegyik fiú itt volt, mondjuk ez természetes. Rögtön Harry-n akadt meg a szemem, aki épp súlyzózott. A szám tátva maradt, megszólalni sem tudtam.
- Harry az ágyban is ilyen? - kérdezte cseppet sem halkan Abbey.
- Aha... csak még jobb - válaszoltam meggondolatlanul, teljesen megbabonázva, ugyanis még mindig a pasimat néztem, aki már vigyorgott. - Várj, mi? - ráztam meg a fejem, majd a barátnőimre néztem, akik diszkréten kiröhögtek. Egy vállrándítással elintéztem a dolgot, majd leültem a földre és onnan élveztem a kilátást. A csajok ugyanezt csinálták. Közben gyorsan szóltunk Rocky-nak és Leilának is, akik szintén jöttek, hisz egy ilyet ki nem hagytak volna. A végére azt hittem, hogy elolvadok, de nem voltam egyedül. Harry pihenése, Rocky Liam-et figyelte folyamatosan, leginkább akkor, amikor boxolt. Leila Zayn-től dobott egy hátast (szó szerint), én pedig ez után már csak egyszer kaptam szívrohamot, amikor Harry fekvőtámaszozni kezdett, persze nem bírtam ki, hogy ne álljak be mellé, de - minő meglepő - legyőzött, két karhajlítással. Ezek után a csajokkal Harold-on röhögtünk, ahogy folyamatosan produkálta magát, amikor a futó padon "balettozott", majd kaptam pár "ne itt enyelegjetek" kiáltást, amikor rám vigyorgott a futópadról. Azt hiszem többször jövök kondizni, hátha a barátom is jön velem, már pedig fog!
- Jut eszembe, Becca. Azt mondtad, hogy Harry az ágyban még jobb - bökött oldalba Ab. - Az egyáltalán lehetséges? - nevetett.
- Nem - nevettem én is, aztán észhez kaptam. - De, most szállj le a pasimról, vagy nem lesz jó vége - fenyegettem meg, mire arról kezdett magyarázni, hogy "Louis mennyire jól néz ki"... Wow! A barátnőnknek bejön Louis! Azta!
- Lányok, mehetünk? - lépett mellénk Harry, Niall és Louis. Mi bólintottunk, elbúcsúztunk a többiektől, majd hatan visszamentünk apuhoz. A lányokkal sunyiban egész végig Lou viruló arcát figyeltük, szinte sugárzott belőle a boldogság és a titokzatosság. Persze, mi okosak nem kérdeztük meg Tőle, hogy mi ez a jókedv, de idővel úgyis kiderül.
 Abbey ma este nálunk alszik, és mivel hosszú hétvége van, megbeszéltük apuval, hogy miénk a ház, kedd estig, szülők nélkül. Nagy szerencsénk volt, beleegyezett. Hatan uraljuk a házat, oh yeah!
- Ab, nem baj, ha Louis-val kell aludnod? - kérdezte tőle Nelly, a szőke barátnőnk pedig félve nézett ránk. - Nyugi, Ő normális... Az Ő szintjén - egészítettük ki. Nos, megnyugtatnunk nem sikerült, de legalább tudja, hogy mi vár rá.
- ÉHES VAGYOK - rontott ki a szobából Niall, mint egy robot.
- Nelly, gyere és etesd meg a pasid - kiabált be neki Abbey, én meg addig leültem Harry ölébe.
- Kanos vagyok - fordult meg Nialler, mi meg röhögve néztük végig, ahogy bemegy a szobába, becsapja az ajtót, majd kattan a zár.
- Mit csináljak Niall-el? - jelent meg Nelly is, aki most jött be az udvarról. Na, most végképp szakadtunk a röhögéstől, már szinte könnyeztünk. - Megint bezárkózott a szobába? - mosolyodott el a testvérem. - Komolyan, már harmadszorra csinálja ezt! Mintha alvajáró lenne! Bár, ha jobban belegondolok, biztos, hogy alvajáró, hisz este semmit sem aludt - mondta hangosan, mi meg rögtön elhallgattunk. - Mi? Nem! Aludt, csak... basszus - bosszankodott, tőlünk meg kapott pár "tudjuk, hogy mit csináltatok" pillantást. - Mindegy. Akkor ma este elmegyünk a partyra? - ujjongott, mi meg heves bólogatásba kezdtünk. Ekkor megcsörrent a telefonom. Felemeltem a mutatóujjam, jelezve, hogy maradjanak csöndben, majd kihangosítottam.
- Csókolom Zoli bácsi - üdvözöltem egy nagy vigyorral az arcomon.
Sziasztok! A többiek is ott vannak?
- Csak én, Nelly, Abbey, Harry és Louis.
- Aha, értem. Hol vagyok most?
- Valahol a világ végén - vágta rá Louis, amin jót derültünk.
- Jó, csak azért kérdezem, mert a házatok előtt állunk Kate-tel... - ennyi kellett, kinéztünk az ablakon, majd megszakítottam a vonalat. Rögtön kirohantunk a tanárunkhoz és a barátnőjéhez, akit megölelgettünk.
- Sziasztok - üdvözölt minket Kate nevetve. - Oh, csak óvatosan - mondta, mi meg vigyorogva elengedtük.
- Mi járatban erre felé? Zoli bácsi hiányolt minket? - fordultunk felé egy angyali mosollyal az arcunkon.
- Igen, nagyon hiányoztatok - nevette el magát hitetlenül. - De, igazából azért jöttünk, mert valamit el szeretnénk mondani, vagyis Kate - mondta, a hangja kicsit megremegett. Behívtuk Őket a házba, majd Niall-t is felébresztettük, ugyanis már az ágyon horkolt. Mindenki talált magának helyet, Kate-éket megkínáltuk teával, amit el is fogadtak, majd érdeklődve figyeltük Őket.
- Na, szóval - köszörülte meg a torkát Z bá. - Kate ötlete volt, hogy eljöjjünk és veletek is közöljük a hírt, mert állítólag nagyon jó viszonyban vagyunk és megérdemlitek, hogy tudjátok. Kate állítása szerint, apa-lány-fia viszonyban vagyunk, ezért muszáj volt eljönnöm nekem is - emelte a plafonnak a tekintetét, majd teljesen elvörösödött. - Kate, kérlek mondd el te...
- Rendben - fordult felénk a barna hajú nő vigyorogva. - Szóval... gyereket várunk - mondta ki könnyen. Zoli bácsi arcára felszaladt egy mosoly, bennünk pedig eluralkodott az adrenalin. Egyszerre ezer dolog jutott az eszünkbe. Először is az, hogy "Jézusom, Zoli bácsi apa lesz", másodszor pedig az, hogy mi is kellett ahhoz, hogy Kate teherbe essen és harmadszorra az, hogy "mi leszünk a bébiszitterek". Gyorsan felpattantunk a lányokkal, majd szorosan megöleltük Kate-tet, végül úgy gondoltuk, hogy Zoli bácsit sem hagyjuk ki, így Ő is kapott a szeretetünkből. Miután elengedtük, gratuláltunk nekik.
- Zoli bácsi, majd segítünk elmenni, ruhát venni - ugrált Nelly Niall ölében, aki egy morgással adta tudtára, hogy hol is ugrál... Erre Nelly inkább megült egy helyben, de az arckifejezéséről a legtöbb dolgot le lehetett olvasni.

Abbey szemszöge
Este 11

- A többiek elmentek már? - jött ki a fürdőből Louis egy szál törölközőben, miközben a haját törölte meg egy másik törölközővel. Egy nagyot nyeltem, majd válaszoltam.
- Igen, negyed órája. Azt mondták, hogy majd menjünk utánunk - bólintottam, majd úgy tettem, mintha megint a telefonomat birizgálnám, pedig közel sem, csak azt vártam meg, hogy nekem háttal legyen és végig tudjam mérni. Mindig is Louis volt a kedvencem, még akkor is, amikor együtt voltak Rocky-val. Nem akarok most így bepofátlankodni, hisz tudom, most szakítottak, valahol mindegyiknek fáj.
- Mit nézel annyira? - Louis édes nevetése hozott vissza a való világba, és csak ekkor eszméltem, hogy egész eddig a kockás hasát bámultam. Nem igaz!
- Öhm... semmit - nyögtem ki, majd beharaptam az alsó ajkam.
- Azt látom - nevetett tovább, majd eltűnt a szobában, később pedig egy gatyában jött ki, semmi más. Na, ezt most direkt csinálja? Biztos vagyok benne! Mivel én az egyik babzsák fotelben ültem, idehúzta mellém a másikat és abban foglalt helyet. - Mi olyan érdekes rajtam? - vigyorgott rám, én meg lányos zavaromban lehajtottam a fejem.
- Minden - nyögtem ki olyan halkan, hogy azt hittem, nem hallja, de sajnos túl jó a hallása, így felhúzott szemöldökkel nézett rám továbbra is. - Bocsi, nem akarok most bekeverni, tudom, most szakítottak Rocky-val és még meg kell beszélnetek, stb. - hadartam el zavartan.
- Nem keversz be - mosolyodott el. - És Rocky-val már mindent megbeszéltünk, továbbra is legjobb barátok vagyunk. Ő boldog lesz Liam-mel, mert ha jól tudom, Tamival szakítottak. Én pedig majd egy különleges lánnyal leszek az, akit már fél éve ismerek, csak Ő nem tud róla... És Rocky is sok sikert kívánt nekem és neki - mesélte mosolyogva, bennem pedig összetört valami. 
- Annak örülök, hogy megbeszéltétek - mosolyogtam rá keserűen. - És ki az a lány? - néztem rá picit csalódottan. Szórakozottan rám nézett, majd átült abba a babzsák fotelbe, amelyikben én ültem. Kezeit óvatosan a derekamra vezette, majd egy könnyed mozdulattal az ölébe ültetett, így lovaglóülésben ültem rajta. Arcán ott ragadt a mosoly, egy hajtincsemet a fülem mögé tűrt, majd ajkaival közelített az enyémek felé. Már majdnem összeértek, amikor az ajtó kicsapódott.
- Héééééj, srácoook - üvöltött a megérkezett csapat. - Nagy buliból maradtatok kiiiiii! Oltári vooolt! Jeee - ugráltak fel-alá, aztán ránk néztek és még jobban röhögni kezdtek, mint eddig, pedig az már lehetetlen. - Jaj, srácok, ne nyilvánosan dugjatok! Ott a szobaa, üresen áll, hajrá - mutogatott össze-vissza Becca, de nem sok kellett ahhoz, hogy össze ne essen.
- Ezek ilyen hamar beálltak? - súgta a fülembe Louis, éreztem, hogy közben elmosolyodik. 
- Nagyon úgy tűnik. Gyerünk, tereljük be Őket aludni - nevettem el magam, de mire észbe kaptam, a négy részeg gyerek sehol sem volt. Na, ez szép. - Hol vannak? - néztem Lou-ra meggyötörten, Ő meg csak lazán megvonta a vállát, végül sok idő után, benyitottunk Niall-ékhez. Jó, Ők teljesen kipurcantak, de annyira, hogy már az ágyig sem jutottak el, a földön bealudtak. Akkor jöjjön Harry-ék szobája. Ott nem voltak. Kérdőn néztünk össze, majd kirohantunk az udvarra.
- Nem fájt, nem fájt, köszönöm a lekvárt - jelent meg a kapuban Becca, aki megállás nélkül kántált. - Várjunk! Nem szeretem a lekvárt! Oké, legyen nutella - gondolta meg magát, mi meg hihetetlen gyorsasággal iramodtunk felé. Mikor meglátott minket, elhúzta a száját, majd menekülni kezdett. Nos, korom sötétben nem a legjobb valakit kergetni, mert egy idő után semmit sem látni. Nem tudom mennyi ideig futhattunk, körbejártuk az egész falut, végül feladtuk és visszamentünk a házhoz. Levegőért kapkodva támaszkodtunk meg a bejárati ajtónál, majd benyitottunk. Ott megláttuk a szerelmespárt, amint önelégülten vihognak rajtunk. Kész, elegünk lett, megragadtuk a karjaikat, majd berángattuk Őket a szobájukba. Sajnos még tanúi voltunk annak, ahogy egymásra vetik maguk, de az ajtó hamar bezárult, azután, hogy ránk kiáltottak, "SICC". Amikor az ajtó véglegesen is becsapódott, hirtelen gyengéden a falnak lökődtem és Louis megcsókolt. Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek, megfordult velem a világ és rögtön visszacsókoltam. Nyelvével gyengéden megbökte alsó ajkam, ezzel bejutást kérve, amit habozás nélkül megadtam.
- Aww, de cukik - jött bentről a kuncogás, mire elváltunk egymástól és szórakozottan figyeltem, ahogy Louis belerúg az ajtóba, és elüvölti magát:
- SICC, MOST NEKTEK!

38.fejezet: "Érdekes történet..."

Fura volt korom sötétben kelni, e miatt az időérzékem is teljesen elvesztettem. Amint kikeltem az ágyból, az ajtó felé vettem az irányt. Vagyis vettem volna, ha nem rossz felé megyek és nem megyek neki a falnak. Vagy az asztalnak. Vagy mit tudom én minek. A fülemet halk nevetés ütötte meg és oda sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Harry az. Persze, ki más lenne? És ki más lehetne ilyen szerencsétlen, mint én? Végül megtaláltam a rendes irányt és nagy nehezen megfogtam a kilincset, így kilépve a konyhába. A szemem még félig csukva volt, ezért azt sem láttam, hogy előttem van egy nagy víztócsa. Mondanom sem kell, akkorát estem, hogy szerintem soha többé nem fogok tudni ülni.
- Azt a rohadt... - fogtam a fenekem. Ez a reggel egyre jobb.
- Jézusom, jól vagy? - rohant ide hozzám Nelly, majd segített felállni. - Ijj, a tócsán estél el? Bocsi, az az én hibám, mert tudod...Niall... mindegy, inkább nem részletezem. Gyere, keressünk valamilyen jeges borogatást - botorkáltunk el a hűtőig, majd a fagyasztóból kiszedett nekem egy zacskó borsót (?). - Ne haragudj...
- Semmi baj... De akkor már az okát is tudni akarom, hogy, hogy került oda a víz a földre - mondtam a fájdalomtól eltorzult arccal.
- Hát, az úgy volt, hogy én kijöttem reggelizni és épp vizet öntöttem a poharamba, amikor Niall átölelte hátulról a derekam. Ez még idáig oké volt, mert nem ijedtem meg, csak aztán csókolgatni kezdte a nyakam, ami miatt kicsit felugrottam és ezért kiöntöttem a vizet - hadarta el gyorsan, én meg csak néztem rá kerek szemekkel. Na, ha tudom, hogy ez történt, nem kérdezek rá...
- Jó reggelt - botorkált ki Harry, mire Nelly zavartan elkapta a fejét.
- Oh, Istenem! Basszus, Harry, takard már el magad - rohant ki a konyhából, én meg rögtön kapcsoltam. Harold felé fordultam és betuszkoltam a szobámba.
- Harry, vegyél már fel valamit - nevettem el magam és próbáltam csak a szemébe nézni. Elindultam újra az ajtó irányába, de visszarántott magához.
- Te mikor öltöztél fel? - mosolygott le rám.
- Amikor éjszaka mosdóba kellett mennem - válaszoltam, majd megint a kijárat felé fordultam. Amin kiléptem a konyhába, vissza is mentem a hálómba. - És még az ember azt hinné, hogy nem érheti több meglepetés - sütöttem le a szemem zavaromban, majd két lábat láttam meg magam előtt. Lassan felnéztem az illetőre (közben ellenőriztem, már volt rajta boxer), majd újra elnevettem magam, Ő meg érdeklődve nézett rám. - Nelly és Niall a pulton csók csatáznak. Szerintem öt perc sem telik bele és már a szobában lesznek - magyarázkodtam, majd Ő is elröhögte magát. A nagy szórakozásunk közben megöleltük egymást, majd ezt egy csókkal spékeltük meg. Ezután Harry magával rángatott, ki a konyhába, ahol még mindig ott volt a két szerelmespár.
- Könyörgöm, menjetek szobára - szólt rájuk Harold, Ők meg rögtön mentek és bezárkóztak. Oké, asszem most jött el annak az ideje, hogy elmenjünk sétálni. Jó messzire. Mondjuk a hegyre. Igen, ott jó lesz.
- Harry?
- Hmm?
- Öltözz és menjünk el sétálni. A hegyre. Ahol senki sincs. Csak mi - mondtam, majd lányos zavaromban megint a padlót kezdtem kémlelni. Oké, most már komolyan orvoshoz kéne fordulnom. Persze, amint meghallotta, hogy "csak mi", rohant be a szobába öltözni. Szerintem bele sem telt öt percbe és már mellettem állt, túrára készen. Kezeinket összekulcsoltuk, majd elindultunk. Ahogy az utca végére értünk, kikanyarodtunk balra és rögtön egy magas dombot kellett megmásznunk. És ez még semmi.
*
El sem hiszem, hogy végre kiértünk. Egy nagy mező közepén voltunk, amit semmi sem kerített, bármerre néztünk, csak zöld füvet láttunk. Harold fáradtan "dobta" le magát a puha pázsitra, majd én is mellé akartam ülni, de egy hirtelen mozdulattal az ölébe rántott. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd megcsókoltam. Tudtam, hogy szereti, ha én kezdeményezek. És ahogy egyre jobban belemerültünk, végül eldőltünk és fekve folytattuk tovább.

Nelly szemszöge

- Elmentek - jelentettem ki, nagy boldogan. Igazából most semmit sem csináltunk, csak pont ezt akartuk elérni, hogy magunkra hagyjanak bennünket. Sikerült.
- Na és most? - suttogta Niall. Hát, ez mondjuk jó kérdés. Apa nincs itthon, Harry-ék gondolom felmentek a hegyre, meg amúgy is kettesben akarunk lenni, szóval... - Vagy... várj - kapta el a karomat, majd ledöntött az ágyra, így Ő fölém kerekedett. - Mi lenne, ha először lennénk úgy kettesben, majd csinálunk sütit, végül elmegyünk sétálni? Hmm? - mosolygott le rám. Oh, jaj ne! Az az angyali mosoly! Basszus! Tudja, hogy annak nem bírok ellenállni.
- Mit kapok érte? - mosolyogtam kacéran.
- Egy meglepetés randi? - vigyorgott.
- Hmm... Oké - nevettem el magam.

Becca szemszöge

- Harry, halkan, mert a végén észreveszik, hogy visszajöttünk - fogtam be a száját a barátomnak, ugyanis folyamatosan dumált. De komolyan! Amint kitaláltam, hogy kosarazzunk, arról beszél, hogy le fog győzni. Viszont most már kezdi felfogni, hogy kussban kell maradni, így észrevétlenül kisurranhattunk a pályára. Én rögtön vezetni kezdtem a labdát a túl oldalig, ott pedig dobtam egy három pontost. Elkezdtem örömömben kiabálni és ugrálni, majd kinyújtottam Harry-re a nyelvem, aki diszkréten kiröhögött. - Most meg, mi van? Dobtam egy három pontost és te meg kiröhögsz? - boxoltam vállon, erre kikerült, felkapta a labdát és dobott egy csont nélküli... három pontost. Ezt nem hiszem el! Hogy a fenébe? Gondolom a meglepettségem az arcomra is kiült, mert eltátottam a számat.
- Béna vagy - röhögött továbbra is, én meg sértetten, csak álltam előtte, végül úgy döntöttem, ha harc, hát legyen harc. Egy nyújtózkodással kivillantottam a hasamat, amit Ő előszeretettel bámult meg és most sem volt másként. Amíg mosolyogva elbambult, én vissza szereztem a kosárlabdát és eszeveszett módon rohanni kezdtem. A lasztit csak vezettem és vezettem, szinte már azt hittem, hogy nem tudok majd megállni. Jól sejtettem, a nagy lendület miatt futás közben kellett palánkra dobnom... és... BEMENT! Ráadásul hat pontos! Jézusom! Soha nem dobtam még ilyet! Na, Styles, ki is a jobb?
A pasim büszkén elvigyorodott, majd nevetve megtapsolt.
- Oké, bevallom, ez ügyes volt - ölelte át a vállamat, majd nyomott egy puszit a fejemre.
- Sziasztok - kiabált nekünk egy ismerős hang. Rögtön az út felé fordultunk és ott megláttuk Louis-t, aki...sírt?
- Szia - válaszoltunk egyszerre és rögtön odarohantunk hozzá.
- Haver, te sírsz? - támadta le rögtön Harry és folyamatosan az arcát fürkésztük. Lou-t nagyon ritkán látjuk sírni.
- I-igen... - ült le a földre, mi meg mellé kuporodtunk.
- Mi történt? Mi a baj? - szálltam most rá, én.
- Sz-szakítottunk... Rocky-val - motyogta, nekem meg elkerekedett a szemem. Mi az, hogy szakítottak? Jézusom, mit tett ez a lány? - A-azért, mert összevesztünk... Kiderült, hogy Liam-et jobban szereti, mint engem... Emiatt nem Liam-et hibáztatom, Ő n-nem tehet semmiről... De Rocky-tól fáj... nagyon - sóhajtozott, mi meg együtt érzően néztünk rá. Igen, Rocky-nál vannak ilyen változások, amikre fel kell készülni, de erről Louis nem tudott. Hát, kár...
- Louis, szerintem most az lenne a legjobb, ha bemennénk hozzánk és eljönnél velünk az esti "mulatságra" - mosolyogtam rá halványan. Ő is mosolygott, majd egy biccentés felállt és velünk együtt elindult a házhoz. Amint beléptünk az ajtón, Nelly és Niall is megrohamozták az összetört szívű fiút. Kifaggatták, kérdezgették, mindent, amit el lehet képzelni egy ilyen helyzetben. Amíg Ők hármasban elvoltak, Mi visszamentünk a szobámba. Letelepedtünk a kanapéra és TV-t néztünk. Mivel kicsit fáztam, fogtunk egy plédet, betakaróztunk, én felültem törökülésbe és még össze is bújtunk. Egy idő után kezdett kényelmetlen lenni, főleg, hogy rengeteget nevettünk a filmen, ami miatt mocorogtunk is. A végső pózunk pedig úgy nézett ki, hogy én a kanapé jobb végében feküdtem, Harry a bal felén, a lábaink össze voltak gabalyodva. Harry a pólóját is levette (tudom, hogy azért, hogy engem kikészítsen). Pár percig így maradtunk, végül én felültem, és bájosan mosolyogva Harry-re néztem, aki vette az adást, vigyorogva megvakarta a tarkóját, végül Ő is felült és eldöntve engem a kanapén, csókolóztunk. Hirtelen azt akartam, hogy ez a pillanat sose érjen véget, de mint minden jó, ez sem tart örökké. Harry benyúlt a pólóm alá és a hasamat kezdte simogatni, de még mielőtt bármit is tett volna, megszakítottam a csókot.
- Harry, ne...
- Mi az? Rosszat csináltam? - nézet rám aggódva. Istenem, annyira imádom, amikor így néz rám és azt hiszi, hogy Ő tett rosszat. Ilyenkor látom a szemeiben, hogy igazán szeret és aggódik értem.
- Nem, dehogyis, csak... - haraptam bele alsó ajkamba, amiből vette a célzást.
- Most van meg, igaz? - sóhajtott, én meg aprót bólintottam. - Utálom ezt - morogta, majd egy újabb szenvedélyes csókot kaptam Tőle.
- Hidd el, én is - válaszoltam, mire nekiállt vigyorogni. - Nem azért!
- Késő, már kimondtad - kuncogott fel, én meg mosolyogva megforgattam a szemeim. - Meddig?
- Na ne, most komolyan? - hitetlenkedtem, Ő pedig csak azért is tudni akarta... - Egy nap, most vagyok a végén - adtam fel. Az ember azt hinné, hogy egy pasit nem érdekli a havi "baj". Harry-t mégis.
- Akkor holnap bepótoljuk. Rendesen - vigyorodott el, majd megcsókolt. Aha, szóval ezért. Jó, mindent értek.
- Srácok, készülni kéne, meeert... - nyitott be a szobába Niall, aki meglátván minket, elnyújtotta az utolsó szavát. - Uppsz - húzta be a fejét. - Rosszkor?
- Eléggé - bólintottunk rá. És ami még cikibb, hogy még mindig abban a pózban vagyunk, hogy Harry van fölöttem...
- Ugye, nem épp... dugtatok? - rágta a szája szélét. Nem, hogy kiment volna, áh, nem! Neki az kell, hogy leragad az ajtóban és arra kíváncsi, hogy épp lefeküdtünk-e.
- Jó, Niall, én megöllek - másztam ki Harry alól, majd a szőkeséget kikergettem az udvarra, ahol egy kisebb sokk ért.

37.fejezet: Kijutás

- Unatkozom - ütötte a falba a fejét Niall. Hát, ezzel nem volt egyedül, mert mi is. És ha már az unatkozásnál tartunk... bevallom, szívesen megismételném az estét. Mármint azt a részét, amikor Harry-vel voltam, természetesen. Na, de ne kalandozzanak el a gondolataim, a végén lebuknánk.
- Amúgy este mindenki a pasijával volt, mert a lányok folyton sikítoztak? - ásított Liam. Tulajdonképpen most mindenki arról próbálta elterelni a figyelmet, hogy másnapos volt.
- Nem - vágta rá a többi lány, én nem. Mert hát... hadd ne keljen részleteznem. És elszóltam. Mindenki rám nézett, mert észrevették, hogy én nem válaszoltam a többiekkel együtt.
- Na és te, Becca? - szögezte nekem a kérdést Louis. Én csak Harry-hez bújtam, aki megállás nélkül mosolygott, én meg lesütöttem a szemem. 
- Most olyan dejavou érzésem van - gondolkozott el Niall és tudtuk is, hogy miért. Legalábbis mi, Harolddal. Amikor először kerültünk úgy össze az öltözőben, akkor is ott volt. Igen, Niall soha semmiből nem marad ki. Mindenki érdeklődve nézett Niall-re, aki inkább nem szólalt meg, mert tudta, ha elmondja, azt nagyon megkeserüli! - Akkor legalább azt mondjátok már el, hogy mit csináltatok ti kettesben a női öltözőben éjszaka - feszegette a határokat. Ez tulajdonképpen már maga a válasz. Most viszont felnéztem Harry-re, aki ugyanezt tette és a válaszomat várta.
- Szexeltünk - vontam vállat. Nem értem, hogy miért kell ennyire kerülni ezt a témát. Ez egy természetes dolog és fogadni mernék, hogy a többiek többször csinálták, mint mi! Jó, tudom, hogy leginkább azért kerüli mindenki, mert magánügy, de szerintem ebben semmi kínos nincs. Persze a többiek rögtön elröhögték magukat és szerintem fejben számolgatni kezdték, hogy mi hányszor is kerültünk össze. - Oké, akkor felelsz vagy merszezzünk, ha már így beleéltétek magatokat ebbe a témába - nevettem fel én is, mert már kezdett idegesíteni, hogy a többiek rajtunk röhögnek. Ennyi erővel én is röhöghetnék Louis-n és Rocky-n, mert Ők meg minden este összefekszenek, szóval a helyükben kussolnék! 
- Oké, akkor felelsz vagy merszezzünk, de egy embert nem lehet egymás után kérdezni - mondta Liam. - Ki kezd?
- Én - emelte fel a kezét Harry, majd körbe nézett a társaságon. - Niall, felelsz vagy mersz? - oh, persze, hogy Őt választotta, ki mást?
- Merek - jelentette ki a szőkeség, majd a bátorság egyből eltűnt a szeméből, amint eszébe jutott, hogy Harry kérdezte.
- Rendben, akkor menjetek be a NŐI mosdóba és tegyétek meg! Van rá negyed órátok és mérjük - mondta gonosz vigyorral az arcán, én meg alig bírtam visszatartani a röhögést. Azért ez jó visszavágás volt Harry-től, teljesen megérdemli Niall! Bár, Nelly nem, de csak lesz annyi esze, hogy nem engedi. Vagy ha mégis, akkor meg igen, amúgy is együtt vannak egy jó ideje. Ők ketten először csak ledermedve ültek a helyükön, de mikor feleszméltek, hogy már megy az idő, szélsebesen rohantak be a mosdóba. Ezek szerint nem is volt ellenükre ez a feladat, feltéve, hogy mindenki tudja, hogy mit művelnek odabent.
Negyed óra múlva meg is jelentek, kipirultan és fáradtan, de megállás nélkül vigyorogtak. Hát, mit ne mondjak, tényleg hamar lezavarták.
- Rendben, akkor David - ült le Niall, rögtön mellé Nelly. - Felelsz vagy mersz?
- Felelek - vont vállat.
- Mi lett Vera gyerekével?
- Mit tudom én? Lemondtam róla, innentől kezdve nem az én gondom - válaszolt lazán, majd egy gonosz mosollyal rám nézett. Bassza meg, miért most? Miért csinálja ezt? És miért pont ilyenkor jut eszébe minden beszólásom, amiket neki szántam? Én hülye! - Becca... Felelsz vagy mersz?
- Mer - vágta rá helyettem mindenki. Hahó, tőlem kérdezte!
- Oké, akkor mersz - jelentette ki, én meg hitetlenkedve tekintettem körbe. - Mutasd be nekünk Harry gyenge pontjait - vigyorgott.
- Oké, a nyaka... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nem! Mutasd be - vigyorgott még mindig. Az agyamig csak most jutott el pontosan az információ. Mutassam be nekik Harry gyenge pontjait? Itt és most? Na, arra várhatnak! - Látom nem érted. Akkor egyszerűbben fogalmazok. Izgasd fel - erre már Harry is odakapta a fejét.
- Normális vagy, ember? - bosszankodott, a többiek pedig szakadtak a röhögéstől. - Ennyi erővel már élő pornót is nézhetnél! - akadékoskodott, de David csak annál inkább ragaszkodott a feladathoz. Be kellett látnom: kénytelen leszek végig csinálni. Ami nem is esne nehezemre, ha kettesben lennénk. De vagyunk összesen 13-an, abból kettő benne van a "játékban". Vagyis 11-en fogják végig nézni, ahogy tulajdonképpen az estéinket szoktuk kezdeni. Na, ez így nem lesz jó...
- Kezdjétek már - nógattak a többiek, nekem meg égett az arcom, ahogy Harry-vel felálltunk és a folyosó közepére sétáltunk, ahol a többiek láttak minket. Előre félek ettől. - Gyerünk, megy az idő és még valahogy haza is kéne jutnunk - nevettek teljes erejükből. Mindenki. Egytől egyig. Ők élvezték ezt, hogy mi égünk és kivételesen nem Ők. Hát, ez van, fordult a kocka. És, hát muszáj volt elkezdenünk. Láttam Harry arcán, hogy már előre fél, mert ez az okos,  megint szűk gatyát vett föl. Nem egy észkombájn! Végül megcsókoltam. Próbáltam olyan szenvedélyesen, mint tegnap este, de ez a báj valahogy nem volt meg. Folyamatosan feszengtem, mert tudtam, hogy a többiek egytől egyig minket néznek. Valahogy el kell lazulnom. És mintha Harold olvasott volna a gondolataimban, úgy szorított magához még jobban. Tudtam, hogy most többet nem segíthet rajtam, ugyanis én kaptam a feladatot, így hát cselekednem kellett. Kezeim elkalandoztak, végül a hasa alján értek véget. Nos, David azt mondta izgassam fel, hát fel is fogom. Végül is nem én égek, hanem Ő, de lehet, hogy ezért még kapni fogok... Na, mindegy, a fő, hogy túl legyünk ezen. Egy mozdulattal lerántottam róla a fehér pólóját és azonnal rálátást kaptam kockás hasára. Na, a lányokat biztosan megölöm, ha rá mernek nézni! Ő az enyém! Ujjaimmal körberajzoltam kockáin, ami rögtön egy nyögést váltott ki belőle, a többiek meg felnevettek. Na, egy gyenge pont pipa. Számmal is lejjebb tértem és a nyakát erősen szívni kezdtem. Na igen, vissza akartam adni neki a tegnap esti jelölést, most én jelölöm meg Őt. Miután végeztem és nyomtam a helyre egy puszit, még egy nyögés. Haha, jó vagyok! Ujjaim hátát karmolták, ami még egy plusz pont a javamra. Mit ne mondjak, rengeteg gyenge pontja van, de ez nekem pont kapóra jött. Elég közel álltunk egymáshoz ahhoz, hogy érezzem, valami már van odalent. Könyörgöm, csak legyünk már túl ezen! És már csak egy helyen próbálkozhattam: a füle mögött. Lassan ajkaimmal oda tértem, majd elkezdtem csókolgatni azt a területet. És bingó, egy újabb morgás és nyögés. Megint nyertem! És lám, a feladatot is túléltem. Még adtam neki egy utolsó csókot, de a pólóját már nem kapja vissza! Eszem ágában sincs odaadni neki! Én elégedetten ültem le a helyemre, a többiek megtapsoltak, Harold pedig eltűnt a mosódban. Gondolom megvárja, míg elmúlnak a kedélyek.
- Huh... nem hittem volna, hogy megcsinálod. Gratula - nevetett Nelly, majd egy kicsit meglökött. Hát, ezek szerint tényleg viccesnek találták, én pedig szórakoztatónak. Komolyan, merem állítani, hogy ez volt életem legjobb felelsz vagy merszes feladata! - Oké, megvárjuk Harry-t, vagy inkább ne?
- Inkább ne - vágtam rá, majd Bern-re néztem, aki egész eddig halál nyugodtan ült. - Bern, felelsz vagy mersz? - kérdeztem mosolyogva. Igen, az én bájos és angyali mosolyom, ami mindenkit képes félrevezetni. Mint most.
- Merek - dörzsölte össze tenyereit.
- Rendben. Ki a legjobb csaj a telefonodban?
- Emma Johnson - válaszolt egyszerűen. Oh igen, Abbey volt osztálytársa, egy évvel idősebb nálunk.
- Oké, akkor nyisd ki az ablakot, nyomd neki az orrod, közben idétlenül nyald le az üveget. Valaki csináljon róla egy képet és ezt küldd el neki mms-ben - mosolyogtam elégedetten. A vigyor egyből lefagyott az arcáról. Persze, mert miért is csinálná meg a feladatot, amikor egy "dögös csajról" van szó? No comment. De, én akkor is rákényszerítem! - Gyerünk, nem érünk rá egész nap - sürgettem. Végül felállt a földről, a telefonját Georgh kezébe nyomta, majd kitárta az ablakot. Komolyan, azt az arcot látnotok kellett volna, ahogy grimaszolt. Mindenki egytől egyig szakadt a röhögéstől, még Georgh is alig bírta megcsinálni a képet. De, miután mindennel megvolt, a szemünk láttára érintette meg a 'küldés' gombot. Mondanom sem kell, hogy mi tapsolva ujjongtunk, Ő meg szinte könnyezett.
- Srácok... mi lenne, ha az ablakon keresztül másznánk ki és hátul mennénk el? A lenti kapu miatt úgy sem tud senki bejönni - állt elő az ötlettel Leila. Oké, most csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem: Mióta lett intelligens?
Az ötletébe rögtön beleegyeztünk és már rohantunk is a cuccainkért, hogy haza mehessünk.

Este 9

- Itthon vagyunk - léptünk be a lakásba Nelly-vel, majd nem sokkal később a fiúk is csatlakoztak.
- Oh, sziasztok, pont időben, most lett kész a vacsora. Gondolom már éhesek vagytok- ölelt meg minket, majd a srácokhoz fordult. - Jaj, hát ti is itt vagytok? Nagyon örülök a látogatásnak, bár, gondolom a lányaim jobban - ölelte meg Őket is egyenként.
- Apa hol van? - kérdeztem meg. Tegnap sem láttuk.
- Ő most kint van a másik háznál. Azt mondta, hogy szívesen lát titeket - válaszolt mosolyogva. - Ha akarjátok, még ma elviszlek benneteket... - mi hevesen bólogatni kezdtünk, a fiúk meg csak kínosan mosolyogtak. Én megragadtam Harold kezét, majd magammal rángattam a szobámba. Amint beértünk, bezártam az ajtót és megcsókoltam, Ő meg habozás nélkül visszacsókolt.
- Mi ez a nagy öröm? - döntötte homlokát az enyémnek, édesen mosolyogva.
- Mehetünk apuhoz. Három nap a külvilágban. Hosszú hétvége. Kettesben. Szabadon. Tudod mit jelent ez? - suttogtam a fülébe, Ő pedig szélesen elvigyorodott.
- Azt, hogy minden időnket egymásra szentelhetjük? - súgta vissza, majd hosszan megcsókolt. Ezután nekiálltunk pakolni a hosszú hétvégénkre és amíg Harry még pakolászott, én kimentem a fürdőbe. Mentem vissza a szobámba, ám előtte még belestem a kulcslyukon és tisztán ki tudtam venni, hogy Harold fehérneműt pakol nekem. Mindegy, nem szóltam semmit, csak mosolyogva benyitottam.
- Készen vagy? - mosolyogtam továbbra is és ez letörölhetetlen lett volna most az arcomról. Bólintott, majd egy gyors puszi után kimentünk a nappaliba. Mint kiderült, Niall és Nelly már rég vártak minket, na de ez van.
Lementünk a kocsiba, majd miután a cuccainkat bepakoltuk, elindultunk. Az út csak húsz perc volt, de még ezt is alig bírtuk kivárni. Komolyan, mint az öt évesek, úgy mocorogtunk. Amikor anya leparkolt, nagy sóhajok kíséretében szálltunk ki. A fiúk ámulva nézték a kis (na jó, nem is annyira kicsi) házunkat, majd miután kezet fogtak apuval, azonnal berohantak. Igen, gondolom nem sokszor vannak faluban. Csopakon kívül. Bepakoltuk a bőröndjeinket a házba, majd kimentünk újra az udvarra. És ekkor hangos zene ütötte meg a fülünket, ráadásul One Direction. Színes fények villogtak a fűben, valamint a falakon és egy csomó ember lépett be a kapun azt óbégatva, hogy "Boldog születésnapot mindkettőtöknek". Eszméletlenül meglepődtünk és nagyon jól esett, hogy még itt is gondoltak ránk. És ekkor megláttam valakit a tömegben, akihez rögtön odafutottam és megöleltem.
- Abbey! Jézusom, annyira régen láttalak - néztem rá mosolyogva, majd Nelly is idejött és Ő is szorosan megölelte.
- Tudom, ezért jöttem el ide. Hiányoztatok - ölelt minket magához újra. - Na és meséljetek, mi történt veletek a nyáron és milyen a suli?
- A nyár uncsi volt, olyan 1D nélküli - nevettük el magunkat. - A suli egész jó - mosolyogtunk és még mindig nem bírtuk felfogni, hogy ez mind miattunk van.
- Lányok, forduljatok csak meg - vigyorgott ránk a rég nem látott barátnőnk és mi rögtön megfordultunk a tengelyünk körül. Elállt a lélegzetünk. A háztetőre fényfüzérrel ki volt írva mindkettőnk neve, valamint a Happy Birthday felirat is ott virított. Akkor a szüleink sem felejtették el. Nelly-vel meghatódva futottunk oda hozzájuk és öleltük meg Őket.
- Boldog 19. születésnapot lányok - mondták a könnyeikkel küszködve. - El sem hiszem, hogy felnőttek lettetek - sírta el magát tényleg anya.
*
Anyu haza ment és jó bulizást kívánt nekünk, apu a haverjaival felment a kocsmába billiárdozni és pingpongozni, így mi maradtunk. Egy csomó itteni barátunk és Abbey. Valamint a két srác, de Ők amúgy sem tudnak hova menni. Megcsináltuk a hangulatot, a világítást hagytuk, a fűbe leterítettünk egy hatalmas pokrócot, a hangfalakat letettük mellé, majd vittünk ki popcornt, csokit és üdítőket. Leültünk egy körbe, én Harry ölébe, Nelly meg Niall-ébe.
- Meséljetek már egy kicsit, olyan régen találkoztunk - nyaggatott Cassidie. Az egész életünk elmeséltük onnantól kezdve, hogy nem jártunk ide. A mai napnál ragadtunk ki és persze, hogy a két srác miatt még az intimebb pillanatok is meg lettek említve, mivel nem bírták ki, hogy ne szívassák egymást.
- Na és veletek mi van? Ne csak mi meséljünk - vigyorgott Nelly. A többiek sorban mindent elmeséltek, hogy mi van velük, van-e barátjuk stb. Az este nagyon jó hangulatban telt, rengetegszer ökörködtünk, például azon szakadtunk nagyot, amikor April véletlenül elindította a locsolót, ami egyenesen az arcába spriccelt. Miranda meg egyszer beleesett a patakba, ami a kerten csobog keresztül. A két fiúval is hamar összebarátkoztak, nem támadták le Őket, pedig Ők is rajongók. Végül éjfél körül Ők is elindultak haza és megbeszéltük, hogy délután találkozunk. A cuccokat mind kint hagytuk, majd sorban elmentünk fürödni. Mivel a srácok már előre "lefoglalták" a szobákat, mi kerültünk a kisebbe. Úgy tűnik, Niall makacs volt. Mivel mi mentünk másodiknak a fürdőbe, én törölközőben slisszoltam vissza a hálószobámba (igen, az enyém volt a kisebb szoba). Harold alsóban feküdt az ágyamon és mosolyogva engem nézett.
- Miért nincs rajtad az a fehérnemű, amit pakoltam? - kérdezte, mire én teljesen ledermedtem. És már megint az az érzés. Nem hiszem el, hogy mindig képes zavarba hozni! Persze, most nem igen vágyom arra, hogy pont abba a melltartóban és tangában rohangáljak előtte. Végül nem tudtam ellenállni a nézésének és visszasasszéztam a mosdóba. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam azt a csipkés valamit (bár, előtte rendesen megnéztem a bugyit és nehezemre esett, de megállapítottam, hogy az nem csúzli). Meggyőződtem arról, hogy még nincs itthon apa, de a köntösömet még magamra kaptam. A fürdő a konyhából nyílt, ezért ott Nelly-vel találtam szembe magam.
- Mi ez a sietség? - mosolygott, én meg kínosan elnevettem magam.
- Mégis mit gondolsz? Harry - ültem le egy székre. Szája egy "O" alakot formált, majd helyet foglalt velem szemben.
- Akkor már értem a köntöst. Csak kérlek halkan csináljátok, mert a falak nem valami vastagak - kacsintott, én meg elnevettem magam.
- Ne aggódj, nem hiszem, hogy a saját hangotokon kívül mást is fogtok hallani - vigyorogtam rá, majd befutottam a szobámba. Becsuktam az ajtót, majd megvártam, míg Harold rám nézett. Közelebb jött és miközben megcsókolt, a köntöst levette rólam. Csókunk egyre hevesebb lett, végül az ágyon kötöttünk ki. És ekkor kopogtak.
- Hahó, bemehetek? - apa volt az. Hát persze... Gyorsan betakaróztunk, nehogy meglásson minket, mert akkor Harry repül, ebben biztosak voltunk. - Csak jó éjt akartam kívánni és boldog szülinapot - nyitott be, majd egy "sziasztok" után vissza is csukta. A takarót ledobtuk a földre, majd végig hallgathattam Harold káromkodását. Ami, ha úgy vesszük, nagyon vicces volt. És én nem álomba sírtam magam, hanem álomba nevettem.

36.fejezet: Szombat

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom a részt, de csak most szállt meg az ihlet. Most sem eget rengetően hosszú, de hosszabb, mint az eddigiek, amiket mostanában hoztam. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást :)
Becca*

- Ti, hogy lehettek ennyire idióták? - akadt ki Rocky.
- Mi az, hogy mi vagyunk idióták? Nálatok kéne lenni a kulcsnak - vágtam vissza. Azért ne ám már, hogy mindenért mi legyünk a hibásak!
- Tudjátok mit? Mind hülyék vagytok - mondta Bern.
- Mázlid van, hogy éjszaka van és nincs erőm felpofozni - bosszankodott Nelly.
- Talán félnem kéne egy lánytól? - nevetett. Na, ezt nem kellett volna!
- Hogy képzeled? - akadékoskodtam. És ebben a pillanatban egy akkorát csapott a combomra, hogy a falak is beleremegtek. Na jó, nem szó szerint, de jól hangzott. - Azt a kurva - dőltem neki a falnak, majd a fájó lábamat fogtam. A többiek sem jártak különb, csak azzal a különbséggel, hogy Leila vissza is ütött. 
- Normálisak vagytok? Most nem érzem a lábam - nyökögött Nelly.
- Ez nem fájhat ennyire - nevetett Georgh, mire Rocky akkorát csapott a lábára, hogy a srác összeesett. - O-oké... Ez már fáj... - motyogta. Na igen, néha nem gondolnak abba bele, hogy mi is emberek vagyunk és mi is érzünk fájdalmat, nem úgy, mint az űrlények. Oké, ez nem tudom, hogy jött ide. A lényeg most az, hogy valamit ki kell találnunk, hogy hogyan jussunk ki a suliból úgy, hogy az ablakok ne maradjanak nyitva és minden be legyen zárva. A kulcs, hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hol van.
- Na, én visszamegyek, álmos vagyok - ásítottam egy jó nagyot, majd egy intés után elindultam vissza a könyvtárba. A lépcsőfordulónál persze az egyik fiú elém ugrott, én meg akkorát sikítottam, hogy még az űrben is hallani. Egy enyhe szívroham, az éjszaka közepén. Köszi srácok, de tényleg... Amíg a többiek szépen kiröhögtek, én gyorsan visszafutottam, hogy felébresszem Harry-t. Most egy kis nyugalomra vágyom, vele. Ha így belegondolok, mi sosem voltunk úgy együtt... Ez valahogy, ilyen baráti együttlét lett, sosem volt igazi szerelem. Nem tudom, hogy miért volt ez, lehet, hogy csak nem merjük kinyilvánítani az érzéseinket. De én arra sem emlékszem, hogy valaha mondtuk volna egymásnak, hogy "szeretlek". Én imádom Harry-t, és minden vágyam, hogy vele lehessek és a közelemben legyen. De nem tudom, hogy Ő mit érez irántam. De ma este kiderítem, az életem árán is! Miközben ilyeneken kattogott az agyam, megpillantottam a barátomat, aki mocorogva aludt az asztalon. Elég vicces látvány volt, na de ez van. Mellé léptem és kicsit meglöktem.
- Harry, ébredj - suttogtam, Ő pedig lassan kinyitotta a szemeit.
- Mi a baj? - ült fel lassan, majd nyújtózott egyet.
- Nem tudok aludni, a többiek a frászt hozták rám... Nem megyünk valahova máshova? Mondjuk le az öltözőhöz? Ott van szivacs... - magamban hálát adtam az égnek, hogy sötét van és nem látja az égő vörös fejemet. Harry elvigyorodott, majd lábra állt és a kezét rákulcsolta az enyémre.
- Az öltözőhöz, hmm? Az a kedvenc helyem az egész épületben - vigyorgott. - Ott dugtalak meg másodszorra - súgta a fülembe, mire halkan elnevettem magam és összeborzoltam a haját.
- Hülye vagy, Styles. Na, gyere - indultam el, majd megvártam, míg becsukódik mögöttünk az ajtó. Elmentünk az ebédlő mellett, majd a lépcső melletti fordulóban megálltunk. Hallgatózni kezdtünk, hogy nincs-e valaki a közelben, mert nem akartuk, hogy meglássanak minket. Miután meggyőződtünk arról, hogy senki sincs itt, lerohantunk a hosszú lépcsőn. Majdnem orra estünk, annyira siettünk, de nem zavart. Nevetve álltunk meg, majd egy gyors csókot váltottunk. Tényleg, milyen régen is csókoltam meg...
A két állvány közül nagy nehezen kiszedtük a szivacsot, majd betuszkoltuk a női öltözőbe. Az ajtót becsuktuk, majd a nagy piros spongyát elé toltuk, hogy esélyük se legyen ránk nyitni. Amíg én fáradtan ledőltem, Harry felült és levette a pólóját és én szabadon végigfuttathattam a szemem izmos felsőtestén. Na, ilyet sem mondtam még. Amikor észrevette, hogy figyelem, egy széles vigyor jelent meg arcán, én pedig szégyenemben elfordultam. Nem tudom mi van velem, sosem voltam ilyen. Mindig merész és bevállalós voltam, de most valahogy... nem. Minden bátorságom elszállt, mindenki zavarba tud hozni, holott eddig senki sem. Na de változnak az idők, velük változom én is. Csak miért pont egy félős nyuszi lettem? Fél órája még ott kiabáltam az őrült osztálytársaimmal, most meg itt fekszem háttal, életem pasija előtt. Ilyen nincs. Becca, szedd össze magad, te akartad ma este felszedni normálisan! Gyerünk, szólalj már meg!
- Harry... valamit meg kéne beszélnünk - fordultam vissza lassan. Kár volt. Már gatya sem volt rajta. Oh, bassza meg, hogy pont most kellett levetkőznie!
- Mit? - tűrt egy tincset a fülem mögé és én megint elpirultam. De most komolyan, mi történik? Ilyen az, ha tényleg szerelmes vagy? Nagyon úgy tűnik.
- Tudod... eddig még sosem viselkedtünk úgy, mintha tényleg együtt lennénk - sütöttem le a tekintetem. - Nem gondolod, hogy... nem is tudom... szóval, hogy járunk... hogy ezt éreztetni kéne már másokkal is? - Harold keze megállt az államon és gyengéden felé emelte azt, így pont a szemembe tudott nézni.
- Tudom, hogy eddig nem viselkedtünk úgy, mint az igazi párok... Én nem mertem, mert féltem, hogy csak lenéznél miatta, mert, hogy te annyira menő és vadóc vagy... - suttogta, nekem meg elállt a szavam. Szóval ettől félt? Hogy én lenézném? Tényleg ennyire nagyképű vagyok? Azt hiszem tényleg meg kell változnom...
- Harry, én... nem is tudom mit mondjak... Én igazából nem vagyok ilyen... vagyis, de. De attól még én is emberből vagyok, azon belül pedig lányból, olyan vagyok, mint más. Normális. Kedves. És aki mindent megtenne a barátaiért és a szeretteiért...
- Nem. Te nem vagy olyan, mint a többi lány - húzott közelebb magához. - Sokkal több vagy annál - leheletét éreztem a számon, majd örömmel fogadtam a csókját. Nem úgy csókolt, mint eddig, sokkal több szenvedély és vágy volt benne. Éreztem, hogy minden érzelmét próbálja ebbe az apróságba belesűríteni és sikerült is neki. Kezei tovább simogatták a hátamat, majd lejjebb kalandoztak. Én az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig testhelyzetet változtattam, így én kerültem felülre, Harry nem kis meglepetésére. Így, hogy minden tisztázódott a kapcsolatunkban, tiszta lappal akartam kezdeni és egy olyan éjszakát eltölteni vele, amit soha nem felejtünk el. Bár, már emlékezetes az, hogy a suliban vagyunk és azon belül is a lány öltözőben, de mindegy. Ajkaink falták egymást, végül Harold nem bírt magával és fordított rajtunk, így Ő volt felül. Szájával lejjebb haladt a nyakamra, amit érzékien szívni kezdett, így egy jó nagy foltot hagyva azon a bőrterületen. A nyakam csak zsibbadt, de ezzel majd reggel foglalkozom, amikor majd takargathatom a jó nagy foltot, de ez ebben a percben egyáltalán nem zavart. Csak is Harry-re figyeltem, a kedves szavaira és arra, hogy milyen gyengéd volt. Sosem volt még ilyen, főleg nem szex közben. Bár, ami azt illeti, olyankor én sem zavartattam magam és elég rendesen letepertem. De ez most valahogy tényleg más. Mintha Ő is tiszta lappal akarna indítani. Egy szép és rendezett lappal. Ahogy én. És állítom, hogy ez életem legjobb éjszakája.
*
Madárcsicsergés ütötte meg a fülemet, amire rögtön kipattantak a szemeim. De amikor megbizonyosodtam róla, hogy már nem álmodok, másra figyeltem, nem a természetre. Sokkal jobban foglalkoztatott a mellettem alvó félmeztelen srác, akivel életem legjobb éjszakáját töltöttem el. Nem nyitotta ki szemeit arra sem, hogy én folyamatosan néztem, arra várva, hogy megpillanthassam smaragd zöld íriszeit. Én személy szerint kezdtem fázni, ezért óvatosan kibújtam karjai közül, majd magamra kaptam az este folyamán a sarokba hajított zöld pulóveremet. Úgy érzem, tényleg megváltoztam. Mintha átmentem volna egy autómosón, ami belülről is megtisztított. Felemelő érzés volt úgy járni-menni, hogy semmi sem zavart, egyszerűen élveztem azt, hogy élek. Most az egyszer, amikor nem zavartak a fejemben kavargó beszólások, amiket annyiszor kapok, a sok gúnyos arc és az, amikor kinevetnek. Mert igen, nekem is szörnyen fáj, csak nem mutatom ki. Ekkor a szivacsról mozgolódást észleltem és Harold nyújtózott egyet.
- Jó reggelt - ültem le mellé, majd hagytam, hogy magára rántson és megcsókoljon.
- Neked is - mosolygott rám. - Fel kéne kelni, jól sejtem? - nevetett fel, a reggeli dörmögős hangján.
- Igen, nem ártana - nevettem vele együtt. Az egyik padon ülve néztem végig, ahogy a pasim felöltözik, majd felálltam, hogy segítsek neki arrébb húzni a piros szivacsot. Csak egy gáz volt. Hogy meg sem mozdult.
- Itt vagytok? - jött kintről a kérdés. Rögtön felismertem. Nelly, Niall, Leila és Zayn voltak azok.
- Igen, de nem tudunk kimenni - válaszolt helyettem is Harold.
- Miért nem?
- Mert bent van az a nagy szivacs és nem mozdul - vágtam rá, kint pedig szakadni kezdtek a röhögéstől. Persze, hisz Niall, aki mindig nevet mindenen. Ez a gondolat eléggé megmosolyogtatott. Amíg a többiek kint elszórakoztak rajtunk, mi tovább erőlködtünk, hogy egy kicsit, akár egy millimétert is megmozduljon a "monstrum". És láss csodát, sikerült, bőven lett helyünk az ajtót kinyitni. Azonban, amikor Harry lenyomta a kilincset, az a kezében maradt. Na, most jött el az a pillanat, hogy én nevessek.
- Mi történt? - kérdezte Leila.
- Harry kezében maradt a kilincs - válaszoltam vigyorogva, majd megint röhögni kezdtem. Azt hiszem, életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Megújult erővel, jó kedvvel és a barátaimmal. Erre volt nekem szükségem!
- Na, akkor menjetek arrébb, berúgom - válaszolt Niall, mi meg a szemben lévő falhoz húzódtunk. Ám, nemhogy az ajtó nem nyílt ki, de asszem' Niall is szerzett egy kisebb zúzódást.
- Na várj, majd én - váltotta le Zayn, majd Ő is nekipróbálkozott. Lám, neki sikerült, így végre kijutottunk. Örvendezve fogadtuk egymást a lányokkal, majd megvártam Harry-t, aki megint rákulcsolta a kezét az enyémre és így indultunk el. A többiek döbbent arccal néztek ránk, de minket nem zavart. Most fogjuk megmutatni a világnak, hogy mi igenis együtt vagyunk. Felérve az ebédlőt céloztuk meg, ahol a többiek épp a reggelijüket fogyasztották. Mi is leültünk és egy laktató reggeli után elmentünk a lépcsőfordulóhoz. Mindenki tanácstalanul álldogált, végül feladtuk és lekuporodtunk a fal mellé. Unottan kapcsoltuk be az egyik zenét a másik után, nem volt jobb hangulat. Végül galacsin csatát rendeztünk, aminek az lett a vége, hogy mindenki haja tele volt fehér "golyókkal". Amikor már egy órája ültünk a hideg kövön, Rocky gondolt egyet és elkezdte tapsolni a pohár dal poharas részét. Én egyből elkezdtem énekelni a szövegét, utána a többiek is sorban csatlakoztak. Az egész folyosó a tapsolásunktól és a hangunktól zengett, de ez így volt jó. Mi négyen, az öt őrült fiú osztálytársunk és a One Direction. 

35.fejezet: Hülyék vagyunk

Mikor becsukódott, egy sípolást hallottunk. Sophie-val egymásra néztünk.
- Day...
- Hmm?

- Azt hiszem bezártuk magunkat... - mondta, majd pár perc hatásszünet után elnevettük magunkat. Nem érdekelt minket, hogy nem nyílt az ajtó, inkább megkerestük a többieket, hogy valahogy megpróbáljunk kijózanodni. A többieket lent találtuk meg a tornaterem öltözőben, ahol épp Rocky "tornázott". A lány öltözőben voltak és Rocky fent volt a radiátoron és egy majmot utánozott. Persze e miatt kiszakadt belőlünk a röhögés. Egyszer majdnem le is esett, akkor Louis elkezdett sikítozni. 
- Ááááááááááá - sikított Leila. Mind lenéztünk a földön fetrengő szőkeségre, aki épp a hajzuhatagával törölte fel a járólapot.
- Áááá, a hajad! Állsz fel, de azonnal - rohant oda hozzá Zayn és talpra állította.
- Hagyjad már - röhögött Soph. - Kedvem támadt énekelni... Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem, merre jár, hol lehet, most a kedvesem - kezdett el ordítani, Niall addig meg fejjel nekiment a falnak, utána meg seggre esett. Az egész öltöző a mi ordibálásainktól vízhangozott. Miközben mind a szerencsétlenkedő Niall-t figyeltük, egy nagy koppanásra lettünk figyelmesek... Vagyis robbanásra. Ahogy megfordultunk, Louis-t láttuk, ahogy a földön fekszik, a hasát fogva röhög és mellette feküdt a pad. Gratulálok, ezek szerint feldöntötte... A padot nem állítottuk fel és úgy mentünk fel az ebédlőbe. A hűtőket kipakoltuk, a székeket szétdobáltuk, majd megkerestük a könyvtár kulcsát. Azonnal berontottunk a helyiségbe és lázasan keresgéltünk mindenféle könyveket. Harry persze, hogy a "Felvilágosítás" című könyvet kaparintotta meg, majd hangosan "olvasott" belőle, főleg, hogy nem tud magyarul. Vagy hát, pár szót már tud, de olvasni azért még nem. Majd öt év múlva...talán. Vagy nem. Szép lassan lecsendesedtek a körülmények és mindenki olvasott. Vagyis... hogy a fiúk mit csináltak, azt nem tudom. Viszont legközelebb már csak arra lettünk figyelmesek a lányokkal, hogy horkolnak. Elaludtak.
- Oké, nem tudom, hogy vagytok vele, de én megyek és veszek egy hideg zuhanyt, hogy kijózanodjak - nevettem el magam, majd lerohantam az öltözőbe, megint. Beálltam a zuhany alá és magamra engedtem a jéghideg vizet. A ruhám teljesen átázott, a sminkem lefolyt és olyan érzés volt ez, mintha a 18 éves koromat is kimostam volna és amikor megszáradok, 19 leszek. Tudom, kicsit furi, viszont már nem éreztem magam teljesen részegnek. Most már csak fogok emlékezni az estére. Nem minden részletére, de fogok. A zuhanyt elzártam, majd így álltam meg a tükör előtt, teljesen szétázva. A szemceruzám nyomai feketén látszottak az arcomon, a hajam meg úgy nézett ki, mintha keresztül sétáltam volna egy autómosón. Mindegy, megfordultam és visszamentem a könyvtárba. Mindenhol víztócsákat hagytam, de ebben a percben csak egy dolog érdekelt. Az, hogy aludjak, amit meg is tettem a könyvtár padján.
*
Nem tudom mikor keltem fel, de még sötét volt. Mindenfelől horkolást hallottam.
- Day, fent vagy? - kérdezte valaki tőlem. Sophie volt, legalábbis szerintem. Lehet, hogy egy szellem, aki épp felakarja zabálni az agyamat. Vagy azok a zombik? Lényegtelen.
- Igen - válaszoltam.
- Keressük meg Rocky-t és Leilát, Ők nincsenek itt - mondta, majd lelökött az asztalról. Csodálom, hogy senki nem kelt fel a koppanásra, ami elég hangosra sikerült. Bár, a lényeg megvolt, hogy már nem vagyok csurom víz, így nem fázom meg.
- De én álmos vagyoook - nyavalyogtam.
- Vagy ez, vagy egy részeg és kanos Harry - húzta fel a szemöldökét.
- Oké, már nem vagyok álmos - mentem ki az ajtón. Sehol sem égett a lámpa, ezért csak annyit láttunk, amennyit a hold fénye megvilágított. Ekkor csörömpölést hallottunk a konyhából. - Én félek - jelentettem ki. - És egyáltalán hol van az öt idióta? Ők sem mentek haza - nyavalyogtam tovább.
- Mit tudom én, de most gyere, még mielőtt ránk támad valamelyik - rángatott el a biosz teremig. Ott behúzódtunk a jobbra lévő fal mögé, az ajtó elé. Megint zajt hallottunk ... mint egy sikítás. Esküszöm, mindjárt bepisilek! Na jó, azért nem, mert sajnálom a gatyámat... Ez olyan, mint, hogy nem sírok, mert elfolyik a szemfestékem. Haha. Basszus, Sophie már a folyosó végén van! Nem igaz, azt akarja, hogy egyedül haljak meg? Mi van, ha valaki rám támad? Hisz itt van pár méterre a hátsó bejárat!
- Ááááá - sikítottam, majd Soph mellé futottam, aki rémült szemekkel meredt rám.
- Mit szívtál? - kérdezte ijedten.
- Én semmit, de szerintem a szörny igen, amelyik meg akarja enni az agyamat!
- Day ... azok a zombik - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Jól van na!
-Bu! - ijesztett meg valaki minket hátulról, ami miatt akkorát sikítottunk, hogy még a Holdon is hallották.
- Normálisak vagytok? - adtunk egy-egy pofont az öt hülyének.
- Ihigeen - röhögtek megállás nélkül. - Boldog szühülinapot!
- Seggfejek - ráztam a fejem mosolyogva.
- Neeeeeeee - sikított valaki a bejárat felől. Mind odafutottunk és ott voltak Rocky-ék.
- Mi történt? - Támadtunk rájuk.
- Bezártuk magunkat...