Nos, sziasztok!
Juj, hát én most teljesen oda meg vissza vagyok :D! Először is elnézést, hogy ennyit késtem a résszel, valamint nem a leghosszabb, de remélem megfelel :). Valamint nagyon szépen köszönöm a KILENC feliratkozót, nagyon hálás vagyok nektek, komolyan!!!
De, nem is jártatom a szám, jó olvasást :)
Abbey szemszöge
Reggel 10
Nos, életem legjobb éjszakáját töltöttem el Louis-val, de sajnálom, akik szaftos részleteket várnak, azok most ne örüljenek, mert nem történt köztünk semmi olyan! Csupán pár ( khm, vagy több ) csók csattant el, de inkább fogalmazhatnék úgy, hogy egész éjszaka egymás száján lógtunk. Közben beszélgettünk is, jobban megismertük egymást, szóval már kívülről fújjuk egymás gyermekkorát. Fura belegondolni, hogy Ő engem már tényleg fél éve ismer, de én Őt nem.
- Mennyit aludtál? - húzott közelebb magához a takaró alatt.
- Körülbelül tíz percet. Te? - fordultam felé mosolyogva.
- Még annyit sem. Azt figyeltem, hogyan alszol - mosolyodott el, majd az arca enyhe vörös színt vett fel.
- Aww, elpirultál - vigyorodtam el, Ő meg addig hosszan megcsókolt.
- Szép, fejfájós jó reggelt mindenkinek - nyitott be röhögve Rebecca, Harry-vel az oldalán, aztán ott meg is ragadtak. - Ojaj, miről maradtunk mi le az este?
- Menjetek a fenébe - dobta feléjük a távirányítót Louis, ami már csak az ajtót találta el, mert kimentek. - Oké, a terv a következő. Ha legközelebb észrevesszük, hogy kettesben akarnak lenni, mi is megzavarjuk Őket, stimt?
- Igen - röhögtem el magam, majd egy újabb csókban forrtunk össze. Lou egy idő után már nem mellettem, hanem fölöttem volt és a nyakamra hintett apró puszikat. Légzésem egyenletlenné vált, ahogy a puszik csókok lettek, végül szívni kezdte a bőröm. A takaró lecsúszott rólunk, egyenesen a földre és innen már csak az volt a szerencsénk, hogy az udvarra néző ablakon le volt engedve a redőny.
- Te át sem öltöztél? Ez nem ér! Tudod mit? Te láthattál engem egy szál törölközőben, ez úgy fair, ha én is láthatlak fehérneműben - jelentette ki, majd egy rántással lekerült rólam a póló. Louis végig nézett rajtam, majd megnyalta ajkait. - Eszméletlen jól nézel ki - súgta a fülembe. - De, még mindig túl sok a ruha - vigyorodott el, majd visszatért a nyakamra. Nedves csókokat hagyott a kulcscsontomig, onnan pedig haladt lejjebb, a mellkasomon keresztül a hasamra. A melltartóm aljától kezdve haladt lejjebb, minden egyes centiméteren egy csókot hagyva. Kezeit a combomon pihentette, ahol nem takarta az a mini gatya, ami rajtam volt. Mikor a hasam aljához ért, akaratom ellenére is egy nyögés szakadt fel a torkomból. Lou arcán átsuhant egy mosoly, majd a nagy kezeivel kigombolta a farmerom és levette rólam. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fog megállni, de tudtam, hogy semmit nem fog rám erőltetni, így hát ugyanúgy visszatért a hasamon és a nyakamon keresztül a számhoz és ott folytattuk a csók csatát.
Amikor már kezdtünk éhesek lenni, felöltöztünk és kimentünk a konyhába, ami úgy nézett ki, mint egy csata tér. A falon mustár foltok, kenyér darabok a földön, szétfőtt virsli az edényben.
- Te jó ég, itt meg mi történt? - néztem körbe döbbenten.
- Amíg ti odabent enyelegtetek, megjegyzem, nem halkan! Ezek az őrültek kitalálták, hogy majd csinálnak reggelit, amit mi hagytunk is. Ez idáig oké volt, de utána kezdtek elfajulni a dolgok - magyarázkodott Nelly.
- Nem is voltunk hangosak - szabadkozott Louis, én meg fejbe vágtam magam. - Most mi az? Óóó - esett le neki, mire küldtem egy fájdalmas mosolyt.
- Áh, kicsit sem voltatok azok! Akkor minek kellett a füldugó? - mutatott az asztalra Rebecca.
- Biztos Harry kornyikált - vont vállat Lou.
- Mi az, hogy kornyikált! Harry-nek tök jó hangja van, Mr Tomlinson - szállt harcba Becca.
- Amúgy ja, nem is tudom mik voltak azok a nyögések és morgások - röhögött fel Niall, nekem meg égett az arcom. Na, azt hiszem nem akkor fogunk ágyba bújni egymással, amikor ezek is a közelben vannak.
- Harry igenis tud kornyikálni - nyújtotta ki a nyelvét Louis, én szó szerint lefejeltem a falat. Egyszerűen lehetetlen elhinni, hogy már felnőttek!
- Nem, nem tud - makacskodott Rebecca.
- Most vallottad be, hogy nem tud énekelni!
- Mi? Nem! Én azt mondtam, hogy kornyikálni nem tud!
- Nem, azt, hogy énekelni nem tud - nyújtotta ki a nyelvét Tomlinson, mire Becca ráugrott a hátára és egy jó nagyot sózott a fejére. Wow. Segítség kérőn néztem körbe, mire Harry felállt és leszedte a barátnőjét Louis-ról. Miközben Ők ketten eltűntek a szobában (gondolom valahogy le kellett nyugtatni Beccát), mi leültünk reggelizni. Körülbelül öt percig sem tömtük magunkba az ételt, Louis lecsapta az asztalra a villáját, majd felállt, megragadta a kezem és szó nélkül rányitott Beccáékra. Értem, szóval még a reggeli incidens miatt. Viszont azt hiszem, hogy nekik kevésbé volt kínos, ugyanis én nem lovaglóülésben ültem Louis-n, fehérneműben... Persze a hatás nem maradt el, Becca gyorsan legurult a kanapé mögé, Harry pedig felállt és bevágta előttünk az ajtót, majd hallottuk, ahogy kattan a zár. Mi csak felnevettünk, majd a levegőben összecsaptuk a kezünket. Befejeztük a nap legfontosabb étkezését, majd kitaláltuk, hogy menjünk el sétálni az erdőbe. Átöltöztünk, csomagoltunk szendvicseket, innivalót, majd elindultunk. Az odavezető úton csak hülyéskedtünk, nevettünk, az erdő szélétől pedig kézen fogva haladtunk tovább, azzal az indokkal, nehogy elvesszünk. Khm. Jó kifogás, csak elég gyenge. Mindegy, tovább mentünk, míg nem egy patakhoz értünk. Én sikeresen leműtöttem magamról a hátizsákot, de amikor Louis akarta ugyanezt tenni, megbotlott egy kőben és ügyesen beleesett a folyásba. Először aggódva fordultam utána, de amikor nekiállt káromkodni, kiszakadt belőlem a röhögés. Már fogtam a hasam, mikor a srác megragadta a bokám és berántott maga mellé. A nagy melegben jól esett a hűsítő fürdő, leginkább az zavart, hogy koszos. Na de egy erdőben mit vár az ember? Azt, hogy patyolat tiszta marad? Louis eltűrte egy vizes tincsemet a fülem mögé, majd megcsókolt. Ezután persze kijelentette, hogy "uborka ízem van". Nos, köszi. Persze ezen egy jót nevettünk, majd felálltunk és csurom vizesen folytattuk túránk. A naptól hamar megszáradtunk, most már csak az volt a baj, hogy nem tudtuk hol vagyunk. Fel s alá sétálgattunk, hogy egy nyamvadt jelölést találjunk a fákon, de egy sem volt. Mi okosak persze sátrat nem hoztunk, ezért minél hamarabb ki kéne találni az erdőből.
- Anne, ne mozdulj - ragadta meg a karom Louis, mikor tovább akartam menni. Mivel féltem is egyedül, meg szokásom másokra hallgatni, nem mozdultam, de azt megkérdeztem, hogy miért. - Van egy vaddisznó a hátunk mögött - motyogta úgy, hogy a szája alig mozdult, én pedig egyre jobban féltem. Túl távol voltam tőle ahhoz, hogy hozzábújjak, de nem mehettem oda mellé, mert akkor letámad minket az állat. Várjunk csak, most elvileg nem támad, mert nincsenek kölykei. Na jó, inkább nem kísértem a sorsot, még élni szeretnék. Vagy legalább ép tüdővel megúszni. Nem tudom, mennyi ideig állhattunk úgy, de gyanítom, Lou-nak már fájt a keze, mert az enyémet nem engedhette el. A vadállat csak egyre közelebb jött, de egyszer csak megfordult és elfutott. Amint látótávolságon kívül ért, mi is rohanni kezdtünk, mintha az életünk függött volna tőle, egyszer csak megálltunk egy fa mellett, én neki dőltem, Louis pedig hozzám préselődött és ajkaink már majdnem összeértek. Szaporán vettük a levegőt, próbáltuk a szívverésünk lelassítani, de ez egymás közelében lehetetlen volt. A táskáinkat leraktuk magunk mellé, majd továbbra is a fának támaszkodva pihentünk, és amikor a légzésünk végre normális lett, egymásnak estünk. Nagyon meleg volt, nem tudom, hogy csak a bennünk felgyülemlett adrenalin miatt, vagy mondjuk a szikrázó levegő, esetleg a tűző nap miatt. Talán mind a három, egyszerre. Hirtelen ötlettől vezérelve letéptem Louis-ról a pólót, Ő pedig valamivel óvatosabban levette rólam az ingem. A ruháink a földön végezték, folyt rólunk víz és ebben a pillanatban azon imádkoztunk, hogy senki ne járjon erre. Csókolózás közben levezettem kezem a fenekére, kilátszó Calvin Clain boxere fölött végig húztam az ujjam, majd miután kigomboltam a gatyáját, a térdéig letoltam. Rutinomon elvigyorodott, majd most Ő kezdett babrálni az én övemmel, amit egy mozdulattal kicsatolt, az én rövid gatyám pedig teljesen lekerült rólam, végül róla is. Nem Ő az első, de szerintem ez húsz évesen természetes, de bevallom, erdőben még sosem csináltam. Nos, ideje újítani. És ezt még Ő is megjegyezte:
- Elég extrém hely elsőnek - kuncogott bele ajkamba, majd gyengéden meghúzta azt. Nem akartam, hogy gyengéd legyen, nem voltam olyan hangulatomban, emiatt szája után kaptam és erősen ajkaiba haraptam, ami egy morgást idézett elő a torkából. - Oh, szóval így játszunk - vigyorgott, majd belecsípett a combomba, amíg a nyakamat szívogatta. Tetteit kéjes nyögésekkel jutalmaztam, és ahogy nekem nyomódott, már éreztem férfiasságát...
- Harry igenis tud kornyikálni - nyújtotta ki a nyelvét Louis, én szó szerint lefejeltem a falat. Egyszerűen lehetetlen elhinni, hogy már felnőttek!
- Nem, nem tud - makacskodott Rebecca.
- Most vallottad be, hogy nem tud énekelni!
- Mi? Nem! Én azt mondtam, hogy kornyikálni nem tud!
- Nem, azt, hogy énekelni nem tud - nyújtotta ki a nyelvét Tomlinson, mire Becca ráugrott a hátára és egy jó nagyot sózott a fejére. Wow. Segítség kérőn néztem körbe, mire Harry felállt és leszedte a barátnőjét Louis-ról. Miközben Ők ketten eltűntek a szobában (gondolom valahogy le kellett nyugtatni Beccát), mi leültünk reggelizni. Körülbelül öt percig sem tömtük magunkba az ételt, Louis lecsapta az asztalra a villáját, majd felállt, megragadta a kezem és szó nélkül rányitott Beccáékra. Értem, szóval még a reggeli incidens miatt. Viszont azt hiszem, hogy nekik kevésbé volt kínos, ugyanis én nem lovaglóülésben ültem Louis-n, fehérneműben... Persze a hatás nem maradt el, Becca gyorsan legurult a kanapé mögé, Harry pedig felállt és bevágta előttünk az ajtót, majd hallottuk, ahogy kattan a zár. Mi csak felnevettünk, majd a levegőben összecsaptuk a kezünket. Befejeztük a nap legfontosabb étkezését, majd kitaláltuk, hogy menjünk el sétálni az erdőbe. Átöltöztünk, csomagoltunk szendvicseket, innivalót, majd elindultunk. Az odavezető úton csak hülyéskedtünk, nevettünk, az erdő szélétől pedig kézen fogva haladtunk tovább, azzal az indokkal, nehogy elvesszünk. Khm. Jó kifogás, csak elég gyenge. Mindegy, tovább mentünk, míg nem egy patakhoz értünk. Én sikeresen leműtöttem magamról a hátizsákot, de amikor Louis akarta ugyanezt tenni, megbotlott egy kőben és ügyesen beleesett a folyásba. Először aggódva fordultam utána, de amikor nekiállt káromkodni, kiszakadt belőlem a röhögés. Már fogtam a hasam, mikor a srác megragadta a bokám és berántott maga mellé. A nagy melegben jól esett a hűsítő fürdő, leginkább az zavart, hogy koszos. Na de egy erdőben mit vár az ember? Azt, hogy patyolat tiszta marad? Louis eltűrte egy vizes tincsemet a fülem mögé, majd megcsókolt. Ezután persze kijelentette, hogy "uborka ízem van". Nos, köszi. Persze ezen egy jót nevettünk, majd felálltunk és csurom vizesen folytattuk túránk. A naptól hamar megszáradtunk, most már csak az volt a baj, hogy nem tudtuk hol vagyunk. Fel s alá sétálgattunk, hogy egy nyamvadt jelölést találjunk a fákon, de egy sem volt. Mi okosak persze sátrat nem hoztunk, ezért minél hamarabb ki kéne találni az erdőből.
- Anne, ne mozdulj - ragadta meg a karom Louis, mikor tovább akartam menni. Mivel féltem is egyedül, meg szokásom másokra hallgatni, nem mozdultam, de azt megkérdeztem, hogy miért. - Van egy vaddisznó a hátunk mögött - motyogta úgy, hogy a szája alig mozdult, én pedig egyre jobban féltem. Túl távol voltam tőle ahhoz, hogy hozzábújjak, de nem mehettem oda mellé, mert akkor letámad minket az állat. Várjunk csak, most elvileg nem támad, mert nincsenek kölykei. Na jó, inkább nem kísértem a sorsot, még élni szeretnék. Vagy legalább ép tüdővel megúszni. Nem tudom, mennyi ideig állhattunk úgy, de gyanítom, Lou-nak már fájt a keze, mert az enyémet nem engedhette el. A vadállat csak egyre közelebb jött, de egyszer csak megfordult és elfutott. Amint látótávolságon kívül ért, mi is rohanni kezdtünk, mintha az életünk függött volna tőle, egyszer csak megálltunk egy fa mellett, én neki dőltem, Louis pedig hozzám préselődött és ajkaink már majdnem összeértek. Szaporán vettük a levegőt, próbáltuk a szívverésünk lelassítani, de ez egymás közelében lehetetlen volt. A táskáinkat leraktuk magunk mellé, majd továbbra is a fának támaszkodva pihentünk, és amikor a légzésünk végre normális lett, egymásnak estünk. Nagyon meleg volt, nem tudom, hogy csak a bennünk felgyülemlett adrenalin miatt, vagy mondjuk a szikrázó levegő, esetleg a tűző nap miatt. Talán mind a három, egyszerre. Hirtelen ötlettől vezérelve letéptem Louis-ról a pólót, Ő pedig valamivel óvatosabban levette rólam az ingem. A ruháink a földön végezték, folyt rólunk víz és ebben a pillanatban azon imádkoztunk, hogy senki ne járjon erre. Csókolózás közben levezettem kezem a fenekére, kilátszó Calvin Clain boxere fölött végig húztam az ujjam, majd miután kigomboltam a gatyáját, a térdéig letoltam. Rutinomon elvigyorodott, majd most Ő kezdett babrálni az én övemmel, amit egy mozdulattal kicsatolt, az én rövid gatyám pedig teljesen lekerült rólam, végül róla is. Nem Ő az első, de szerintem ez húsz évesen természetes, de bevallom, erdőben még sosem csináltam. Nos, ideje újítani. És ezt még Ő is megjegyezte:
- Elég extrém hely elsőnek - kuncogott bele ajkamba, majd gyengéden meghúzta azt. Nem akartam, hogy gyengéd legyen, nem voltam olyan hangulatomban, emiatt szája után kaptam és erősen ajkaiba haraptam, ami egy morgást idézett elő a torkából. - Oh, szóval így játszunk - vigyorgott, majd belecsípett a combomba, amíg a nyakamat szívogatta. Tetteit kéjes nyögésekkel jutalmaztam, és ahogy nekem nyomódott, már éreztem férfiasságát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése