39.fejezet: "Mondanám, hogy igen, de..."

Halihóóóó!!
Nos, ma 8 órát tanultam föcire, így megkönnyebbülés volt végre géphez jutni, itt meg már pörögtem, mint egy nyúl ( ne kérdezzétek, honnan szedtem xd ), jobban mondva a kezeim, mert ezt a részt három óra alatt megírtam, egy huzamban. Remélem tetszeni fog:DD
Jó olvasááást! :)

Becca*

Komolyan, mindenre számítottam, csak erre nem. 

- Huh. Azt hittem majd az ajtóban fogsz állni, egy szál köntösben és vársz rám - vigyorgott gúnyosan, én pedig gondolkodás nélkül sarkon fordultam, berohantam a házba és amint megláttam a barátomat, a karjaiba vetettem magam. Nem értette, hogy mi a bajom, de amint belépett az a bizonyos személy a lakásba, erősebben szorított magához. Emlékeztek még Jake-re, aki év végén megfenyegetett engem azzal, hogy megbosszulja a szakításunkat? Na, Ő az. Itt van és a bosszúra vár. Annyira "örülök", végre sínen van az életem és pont most kell ennek az embernek megjelennie, hogy mindent tönkre tegyen!
- Mit keresel itt? - kérdeztem, miközben Harry a háta mögé terelt.
- Miért, talán örülsz a jelenlétemnek? - nevetett az arcomba.
- Mondanám, hogy igen, de mivel nem így van, ezért nem - vágtam rá, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Kedves - mondta gúnyosan. - Legalább most félsz. És hiába próbálsz menekülni, én mindenhol megtalállak - köpte a szavakat, én pedig összerezzentem. Elnevette magát, majd távozott.
- Nem hittem volna, hogy komolyan gondolja, amit év végén mondott - fehéredtem le. Nem szabad összetörnöm, akkor azt hiszi, hogy máris nyert. Azt nem hagyhatom!
*
- Hol vannak a fiúk? - kérdeztem Nelly-től, aki szintén fel s alá rohangált.
- Asszem' edzenek - vont vállat. Pár percig csöndben álltunk egymással szemben, majd kikerekedett a szemünk. - IRÁNY AZ EDZŐTEREM - kiáltottuk el magunkat, majd gyorsan átszaladtunk Abbey-hez is. Amint meghallotta, hogy a fiúk félmeztelenül szoktak edzeni, vette is fel a pulcsiját, így szálltunk is be apa kocsijába (itt nincs edzőterem, Louis pedig kocsival jött), és száguldottunk haza. A portán megkérdeztük, hogy hol vannak, és a nő elvezetett minket. Amint kinyílt előttünk az ajtó, lefagytunk. Mindegyik fiú itt volt, mondjuk ez természetes. Rögtön Harry-n akadt meg a szemem, aki épp súlyzózott. A szám tátva maradt, megszólalni sem tudtam.
- Harry az ágyban is ilyen? - kérdezte cseppet sem halkan Abbey.
- Aha... csak még jobb - válaszoltam meggondolatlanul, teljesen megbabonázva, ugyanis még mindig a pasimat néztem, aki már vigyorgott. - Várj, mi? - ráztam meg a fejem, majd a barátnőimre néztem, akik diszkréten kiröhögtek. Egy vállrándítással elintéztem a dolgot, majd leültem a földre és onnan élveztem a kilátást. A csajok ugyanezt csinálták. Közben gyorsan szóltunk Rocky-nak és Leilának is, akik szintén jöttek, hisz egy ilyet ki nem hagytak volna. A végére azt hittem, hogy elolvadok, de nem voltam egyedül. Harry pihenése, Rocky Liam-et figyelte folyamatosan, leginkább akkor, amikor boxolt. Leila Zayn-től dobott egy hátast (szó szerint), én pedig ez után már csak egyszer kaptam szívrohamot, amikor Harry fekvőtámaszozni kezdett, persze nem bírtam ki, hogy ne álljak be mellé, de - minő meglepő - legyőzött, két karhajlítással. Ezek után a csajokkal Harold-on röhögtünk, ahogy folyamatosan produkálta magát, amikor a futó padon "balettozott", majd kaptam pár "ne itt enyelegjetek" kiáltást, amikor rám vigyorgott a futópadról. Azt hiszem többször jövök kondizni, hátha a barátom is jön velem, már pedig fog!
- Jut eszembe, Becca. Azt mondtad, hogy Harry az ágyban még jobb - bökött oldalba Ab. - Az egyáltalán lehetséges? - nevetett.
- Nem - nevettem én is, aztán észhez kaptam. - De, most szállj le a pasimról, vagy nem lesz jó vége - fenyegettem meg, mire arról kezdett magyarázni, hogy "Louis mennyire jól néz ki"... Wow! A barátnőnknek bejön Louis! Azta!
- Lányok, mehetünk? - lépett mellénk Harry, Niall és Louis. Mi bólintottunk, elbúcsúztunk a többiektől, majd hatan visszamentünk apuhoz. A lányokkal sunyiban egész végig Lou viruló arcát figyeltük, szinte sugárzott belőle a boldogság és a titokzatosság. Persze, mi okosak nem kérdeztük meg Tőle, hogy mi ez a jókedv, de idővel úgyis kiderül.
 Abbey ma este nálunk alszik, és mivel hosszú hétvége van, megbeszéltük apuval, hogy miénk a ház, kedd estig, szülők nélkül. Nagy szerencsénk volt, beleegyezett. Hatan uraljuk a házat, oh yeah!
- Ab, nem baj, ha Louis-val kell aludnod? - kérdezte tőle Nelly, a szőke barátnőnk pedig félve nézett ránk. - Nyugi, Ő normális... Az Ő szintjén - egészítettük ki. Nos, megnyugtatnunk nem sikerült, de legalább tudja, hogy mi vár rá.
- ÉHES VAGYOK - rontott ki a szobából Niall, mint egy robot.
- Nelly, gyere és etesd meg a pasid - kiabált be neki Abbey, én meg addig leültem Harry ölébe.
- Kanos vagyok - fordult meg Nialler, mi meg röhögve néztük végig, ahogy bemegy a szobába, becsapja az ajtót, majd kattan a zár.
- Mit csináljak Niall-el? - jelent meg Nelly is, aki most jött be az udvarról. Na, most végképp szakadtunk a röhögéstől, már szinte könnyeztünk. - Megint bezárkózott a szobába? - mosolyodott el a testvérem. - Komolyan, már harmadszorra csinálja ezt! Mintha alvajáró lenne! Bár, ha jobban belegondolok, biztos, hogy alvajáró, hisz este semmit sem aludt - mondta hangosan, mi meg rögtön elhallgattunk. - Mi? Nem! Aludt, csak... basszus - bosszankodott, tőlünk meg kapott pár "tudjuk, hogy mit csináltatok" pillantást. - Mindegy. Akkor ma este elmegyünk a partyra? - ujjongott, mi meg heves bólogatásba kezdtünk. Ekkor megcsörrent a telefonom. Felemeltem a mutatóujjam, jelezve, hogy maradjanak csöndben, majd kihangosítottam.
- Csókolom Zoli bácsi - üdvözöltem egy nagy vigyorral az arcomon.
- Sziasztok! A többiek is ott vannak?
- Csak én, Nelly, Abbey, Harry és Louis.
- Aha, értem. Hol vagyok most?
- Valahol a világ végén - vágta rá Louis, amin jót derültünk.
- Jó, csak azért kérdezem, mert a házatok előtt állunk Kate-tel... - ennyi kellett, kinéztünk az ablakon, majd megszakítottam a vonalat. Rögtön kirohantunk a tanárunkhoz és a barátnőjéhez, akit megölelgettünk.
- Sziasztok - üdvözölt minket Kate nevetve. - Oh, csak óvatosan - mondta, mi meg vigyorogva elengedtük.
- Mi járatban erre felé? Zoli bácsi hiányolt minket? - fordultunk felé egy angyali mosollyal az arcunkon.
- Igen, nagyon hiányoztatok - nevette el magát hitetlenül. - De, igazából azért jöttünk, mert valamit el szeretnénk mondani, vagyis Kate - mondta, a hangja kicsit megremegett. Behívtuk Őket a házba, majd Niall-t is felébresztettük, ugyanis már az ágyon horkolt. Mindenki talált magának helyet, Kate-éket megkínáltuk teával, amit el is fogadtak, majd érdeklődve figyeltük Őket.
- Na, szóval - köszörülte meg a torkát Z bá. - Kate ötlete volt, hogy eljöjjünk és veletek is közöljük a hírt, mert állítólag nagyon jó viszonyban vagyunk és megérdemlitek, hogy tudjátok. Kate állítása szerint, apa-lány-fia viszonyban vagyunk, ezért muszáj volt eljönnöm nekem is - emelte a plafonnak a tekintetét, majd teljesen elvörösödött. - Kate, kérlek mondd el te...
- Rendben - fordult felénk a barna hajú nő vigyorogva. - Szóval... gyereket várunk - mondta ki könnyen. Zoli bácsi arcára felszaladt egy mosoly, bennünk pedig eluralkodott az adrenalin. Egyszerre ezer dolog jutott az eszünkbe. Először is az, hogy "Jézusom, Zoli bácsi apa lesz", másodszor pedig az, hogy mi is kellett ahhoz, hogy Kate teherbe essen és harmadszorra az, hogy "mi leszünk a bébiszitterek". Gyorsan felpattantunk a lányokkal, majd szorosan megöleltük Kate-tet, végül úgy gondoltuk, hogy Zoli bácsit sem hagyjuk ki, így Ő is kapott a szeretetünkből. Miután elengedtük, gratuláltunk nekik.
- Zoli bácsi, majd segítünk elmenni, ruhát venni - ugrált Nelly Niall ölében, aki egy morgással adta tudtára, hogy hol is ugrál... Erre Nelly inkább megült egy helyben, de az arckifejezéséről a legtöbb dolgot le lehetett olvasni.

Abbey szemszöge

Este 11

- A többiek elmentek már? - jött ki a fürdőből Louis egy szál törölközőben, miközben a haját törölte meg egy másik törölközővel. Egy nagyot nyeltem, majd válaszoltam.

- Igen, negyed órája. Azt mondták, hogy majd menjünk utánunk - bólintottam, majd úgy tettem, mintha megint a telefonomat birizgálnám, pedig közel sem, csak azt vártam meg, hogy nekem háttal legyen és végig tudjam mérni. Mindig is Louis volt a kedvencem, még akkor is, amikor együtt voltak Rocky-val. Nem akarok most így bepofátlankodni, hisz tudom, most szakítottak, valahol mindegyiknek fáj.

- Mit nézel annyira? - Louis édes nevetése hozott vissza a való világba, és csak ekkor eszméltem, hogy egész eddig a kockás hasát bámultam. Nem igaz!

- Öhm... semmit - nyögtem ki, majd beharaptam az alsó ajkam.

- Azt látom - nevetett tovább, majd eltűnt a szobában, később pedig egy gatyában jött ki, semmi más. Na, ezt most direkt csinálja? Biztos vagyok benne! Mivel én az egyik babzsák fotelben ültem, idehúzta mellém a másikat és abban foglalt helyet. - Mi olyan érdekes rajtam? - vigyorgott rám, én meg lányos zavaromban lehajtottam a fejem.

- Minden - nyögtem ki olyan halkan, hogy azt hittem, nem hallja, de sajnos túl jó a hallása, így felhúzott szemöldökkel nézett rám továbbra is. - Bocsi, nem akarok most bekeverni, tudom, most szakítottak Rocky-val és még meg kell beszélnetek, stb. - hadartam el zavartan.

- Nem keversz be - mosolyodott el. - És Rocky-val már mindent megbeszéltünk, továbbra is legjobb barátok vagyunk. Ő boldog lesz Liam-mel, mert ha jól tudom, Tamival szakítottak. Én pedig majd egy különleges lánnyal leszek az, akit már fél éve ismerek, csak Ő nem tud róla... És Rocky is sok sikert kívánt nekem és neki - mesélte mosolyogva, bennem pedig összetört valami. 

- Annak örülök, hogy megbeszéltétek - mosolyogtam rá keserűen. - És ki az a lány? - néztem rá picit csalódottan. Szórakozottan rám nézett, majd átült abba a babzsák fotelbe, amelyikben én ültem. Kezeit óvatosan a derekamra vezette, majd egy könnyed mozdulattal az ölébe ültetett, így lovaglóülésben ültem rajta. Arcán ott ragadt a mosoly, egy hajtincsemet a fülem mögé tűrt, majd ajkaival közelített az enyémek felé. Már majdnem összeértek, amikor az ajtó kicsapódott.

- Héééééj, srácoook - üvöltött a megérkezett csapat. - Nagy buliból maradtatok kiiiiii! Oltári vooolt! Jeee - ugráltak fel-alá, aztán ránk néztek és még jobban röhögni kezdtek, mint eddig, pedig az már lehetetlen. - Jaj, srácok, ne nyilvánosan dugjatok! Ott a szobaa, üresen áll, hajrá - mutogatott össze-vissza Becca, de nem sok kellett ahhoz, hogy össze ne essen.

- Ezek ilyen hamar beálltak? - súgta a fülembe Louis, éreztem, hogy közben elmosolyodik. 

- Nagyon úgy tűnik. Gyerünk, tereljük be Őket aludni - nevettem el magam, de mire észbe kaptam, a négy részeg gyerek sehol sem volt. Na, ez szép. - Hol vannak? - néztem Lou-ra meggyötörten, Ő meg csak lazán megvonta a vállát, végül sok idő után, benyitottunk Niall-ékhez. Jó, Ők teljesen kipurcantak, de annyira, hogy már az ágyig sem jutottak el, a földön bealudtak. Akkor jöjjön Harry-ék szobája. Ott nem voltak. Kérdőn néztünk össze, majd kirohantunk az udvarra.

- Nem fájt, nem fájt, köszönöm a lekvárt - jelent meg a kapuban Becca, aki megállás nélkül kántált. - Várjunk! Nem szeretem a lekvárt! Oké, legyen nutella - gondolta meg magát, mi meg hihetetlen gyorsasággal iramodtunk felé. Mikor meglátott minket, elhúzta a száját, majd menekülni kezdett. Nos, korom sötétben nem a legjobb valakit kergetni, mert egy idő után semmit sem látni. Nem tudom mennyi ideig futhattunk, körbejártuk az egész falut, végül feladtuk és visszamentünk a házhoz. Levegőért kapkodva támaszkodtunk meg a bejárati ajtónál, majd benyitottunk. Ott megláttuk a szerelmespárt, amint önelégülten vihognak rajtunk. Kész, elegünk lett, megragadtuk a karjaikat, majd berángattuk Őket a szobájukba. Sajnos még tanúi voltunk annak, ahogy egymásra vetik maguk, de az ajtó hamar bezárult, azután, hogy ránk kiáltottak, "SICC". Amikor az ajtó véglegesen is becsapódott, hirtelen gyengéden a falnak lökődtem és Louis megcsókolt. Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek, megfordult velem a világ és rögtön visszacsókoltam. Nyelvével gyengéden megbökte alsó ajkam, ezzel bejutást kérve, amit habozás nélkül megadtam.

- Aww, de cukik - jött bentről a kuncogás, mire elváltunk egymástól és szórakozottan figyeltem, ahogy Louis belerúg az ajtóba, és elüvölti magát:

- SICC, MOST NEKTEK!