Sziasztok! Hát, nagyon köszönöm az új három rendszeres olvasómat! :)
Mivel nem bírom megállni, hogy ne írjak, úgy döntöttem, hogy a következő évadot nem szeptemberben kezdem el írni, hanem rögtön ez után, csak kicsit lassabban fognak jönni majd a részek. Jó olvasást :)!
U.i.: Ez az eddigi leghosszabb rész és azért hagytam a párbeszédek között helyeket, hogy ne fáradjon el a szemetek és inkább két részre szedtem.
Utolsó két nap. Bár tudnám, hová vezet ez. Két teljes nap... Na jó, azt hiszem megbolondultam :). Miért számolok vissza? Ez az utolsó olyan nyaram, amit szórakozással tölthetek. Inkább örülnöm kéne, hogy még nincs teljesen vége az évnek és láthatom az osztálytársaimat. Oké, az utóbbit tényleg leszarom. Ők nagyon nem fognak hiányozni. Akikre pedig főképp nincs szükségem, velünk lesznek, méghozzá Londonban. Hurrá. Igen, most a négy fiúra gondoltam. Őszintén szólva, mikor kimentünk Londonba, nem hittem volna, hogy itt fogunk kilyukadni. Ez így most teljesen más. A suliban is minden megváltozott, amióta összejöttünk a fiúkkal. A gimiben eddig teljesen átlagosak voltunk, mindenki csak úgy ismert minket, mint a "hülyülők csapata". Most meg hirtelen mi lettünk a legnépszerűbbek. Még Cetlit (becenév, illik rá) és Saharát (szintén becenév) is megelőztük. Úgyszintén, az egész világ tudja kik vagyunk.
Na, de visszatérve az eredeti témához. Két nap van vissza. Két nap, amiket biztos, hogy örökre megjegyzek. Már csak egy évig lesz együtt az osztály, amit valljunk be, hogy már jól összeszoktunk. Milyen lesz majd végzősnek lenni? Legidősebbnek lenni? Főnöknek. Hű. Okés, ennyire érzelgős nem lehetek :). Sosem voltam az, nem most akarom elkezdeni. Na jó, azért mégis egy kicsit érzelgősködöm...
Mi lesz, ha a fiúknak el kell majd menniük? Mondjuk turnézni? Akkor mi mit csinálunk? Úgy értem, van élet utánuk is, nem ez a bajom, hanem mondjuk valami történik. Nem találkozunk, megromlik a kapcsolatunk, stb... Szóval remélem értitek a problémám. Most biztos optimistának kéne lennem, hogy örüljek a jelennek, de ezek az érzések mindig bennem lesznek. Mindig félni fogok, hogy mit látok majd a hírekben, hogy vajon a srácokat kivel/kikkel boronálják össze. Mert ez mindig bennem lesz, ha esetleg elmennek. Visszagondolva erre a két hónapra, mosolyognom kellett. Emlékszem még arra, amikor a koncerten felrángattak a színpadra. Arra is, amikor folyton csak szívattuk egymást. Z bá elől bujkáltunk és menekültünk. Az is eszembe jutott, amikor Harry bezárt magával a szobába, én meg kétségbeesve kiabáltam ki, a többieknek. Amikor azon veszekedtünk, hogy nem adtam oda neki a pólómat. Amikor Sophie és Niall a viaszmúzeumban összejöttek, Niall idiótasága árán :). Mindenki drukkolt nekik. Még az a kép is bennem van, ahogy kézen fogva, fülig elvörösödve kiléptek az épületből. Az első csókunk is eszembe jutott Harry-vel. Persze Leila fésülködés mániája sem maradhat el, ha már összegyűjtöm az emlékeket :).
Rocky örökös ész osztogatása, ami néha jól jött. Csak most jövök rá, hogy mennyit "veszekedtünk" Niall-lel azon, hogy összejöttünk-e Harry-vel. Ehhez is sok emlék fűződik. Az első "kaland", igaz, részegen, de akkor is. Azután persze jött a többi is, folytatódott a suliban, mikor visszajöttünk. Nem sokkal később megint Londonban találtuk magunkat. Még mindig a fejemben víz hangzik Harry-nek ez a mondata: "Az első pillanatban amikor megláttalak, azt gondoltam rólad, hogy egy idióta vagy". Persze viccnek szánta. Aztán mikor mindent kitárgyaltunk és a hivatalos barátnőjeként megcsókolt, mindenki ott "húú"-zott az ajtómban. Szép kis kezdet :). Arról a napról mégis ez a kedvenc részem:
"- Örülj neki! Legalább aludhatsz Louis-val. Louis úgyis ezt akarja... vagy mást - mosolyogtam. Louis arca olyan vörös lett, mint a rák, amin én akaratlanul is elnevettem magam.
- Nem fogom beengedni a szobámba - rázta a fejét Rocky.
- Na persze - nevettem.
- Akkor bemászok az erkélyen - válaszolt Lou.
- Ésszerű megoldás - kacsintottam."
Igaz, már rengeteg emléket felhoztam, de még bőven akad... Tényleg mozgalmas életünk van. Például emlékeztek arra a napra, amikor Vera felbukkant? Mert én igen. Tiszta ideg voltam. Aztán meg jött Kamille, aki Zayn-re mászott rá. Szegény Leila.
Az is bennem van, amikor David és Tami elég rendesen összevesztek. Aztán az utóbbi már aznap este összejött Liam-mel. Ugyanazon az estén Leila is összejött Zayn-nel, amit Louis tudott meg legelőször, ugyanis a két "okos" zsebhívást indított :). Ja, meg persze ne felejtsük ki a mindennapjainkból, a röhögőgörcseimet, Sophie örökös nyavalygását és ahogy Niall Őt vigasztalja. Igen, ezek is mindennaposak voltak. Na, meg persze ott van Kate. Miután megismertük, az volt a legőrültebb amit csinált, hogy lerohanta a fiúkat, mert directioner, Z bá örömére. Aztán a legrosszabb élményünk, az a suli. Hogy mik történtek ott... Osztálytársak, akik sárgák az irigységtől, a négy idióta menő lett. Így hát elég nehéz dolgunk volt. Először az 1D srácok sem voltak lent velünk, de amikor meg igen, a folyosóról mindig el kellett rángatni a fülig szerelmes Sophie-t, akit folyton magához vont Niall.
Az egyetlen emlék ami nem hiányzik, az a veszekedésünk Harry-vel. Úgy döntöttem, azt hivatalosan is kitörlöm az emlékezetemből. Aztán amit mindig őrizni fogok, az a kibékülés. El sem hiszem, hogy mindez röpke két hónap alatt történt... És a többiről még szót sem ejtettem...
Na, de nem untatlak tovább benneteket, inkább elmesélem, hogy mik történtek ma :).
- Szerintem... meséljük be neki, hogy Harry-t elrabolták - mondta valaki. Oké, ez tuti Louis volt. Haha, nagyon vicces Mr.Mókamester!
- Úgy sem hinné el! Hisz itt vagyok te hülye gyerek - hallottam Harry hangját, aztán gondolom nekiállt Louis-t ütni egy párnával. Nehezemre esett, hogy ne röhögjem el magam!
- Na, engedjetek ide, ti szerencsétlenek - hallottam meg Sophie-t. Ne! Basszus, csak Őt ne! - Figyeljétek, hogy kell ezt - mondta tovább, aztán már éreztem, ahogy egy egész pohárnyi víz a fejemre ömlik. Gyorsan fel is ültem.
- Mond, te normális vagy? - nyavalyogtam. Sophie csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Figyi, már próbálkoztunk mindennel. Már azt is elkezdtük kiabálni, hogy "Éég a háááz!". Szóval már csak a szokásos maradt.
- Te hülye vagy - néztem rá kerek szemekkel.
- Volt kitől eltanulnom - célzott rám. Áucs.. Oké, ez fájt...
- Szívem... Kicsim... Szerelmem - ült le mellém Harry, mire megforgattam a szemeim.
- Mit akarsz?
- Legyél szíves felkelni és húzz már ki a fürdőbe, könyörgöm!
- Miért? Te nem tudsz előbb menni? - húztam fel a szemöldököm.
- Ha én megyek előbb, mindig megkapom azt, hogy, hogy lehetek ennyire igénytelen, hogy ott hagyom az alsómat a földön, meg ilyenek - mosolyodott el.
- Oké, költői kérdés volt - bólogattam.
- Most azt próbálgatod, hogy leesik-e a fejed, vagy sem? - ráncolta a homlokát Liam. Oké, esélytelen, hogy valaha normálisak legyenek!
Megráztam a fejem és elindultam a fürdő irányába. Bezártam magam mögött az ajtót és letusoltam. Hajat is mostam, ezért azt is megszárítottam. Magamra tekertem a törölközőt, majd fogat mostam és megcsináltam a sminkem. A hajamat felgumiztam és utána jöttem rá, hogy nem hoztam be ruhát... Könyörgöm, ne legyen kint Harry! Mindegy, legyünk túl rajta. Kinyitottam az ajtót, és megláttam a barátomat, az ágyon terpeszkedni. Amint rám nézett, rögtön megfordultam, hogy visszafussak a fürdőbe, de pechemre gyorsabb volt és elkapta a karom.
- Előlem nem szöksz meg - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg.
- Harry, légyszíves engedj el. Öltözni szeretnék - próbáltam eltolni magamtól, de túl erősnek bizonyult. Edzenem kéne...
- Ahogy mondtad, csak szeretnél - nevetett, mire ráléptem a lábára és minő meglepő, elengedett. - Elég harcias barátnőm van - nyökögte. Én csak vállat vontam és gyorsan felöltöztem, majd összeraktam az ünneplő cuccomat.
Miután mind megreggeliztünk, elindultunk a suliba. Előtte volt egy kis "veszekedés", mivel David nem akart a "buzireksönnel" egy kocsiban utazni. Ezért Lou megdobálta répával... Hát, igen. Jól kezdődik...
A suliban mindenki készülődött a ballagásra. Miért nem kell a végzősöknek is bejönnie rendes tanítási időben? Felháborító! A tanárok sorban megtaláltak minket és az egész sulit (!!!) mi díszítettük fel. Persze, ilyenkor mindenre jók vagyunk... A termeket teleraktuk rózsákkal és fenyőágakkal. A táblákra írtunk fel idézeteket, aztán még csak nyolc óra volt. És még mit fogunk csinálni itt két órán keresztül?
Hát, a kérdésemre megérkezett a válasz. Át kell öltözni. A lányokkal bevittük a cuccainkat a terembe. A tanárunk odaadta a kulcsot a teremhez, de az kinn maradt. És a fiúk is kint voltak...
- Én így nem öltözöm - dobtam le a földre a ruháimat. A többiek is kijelentették, hogy amíg nincs nálunk a kulcs, addig nem vagyunk hajlandóak öltözni. Ekkor a kulcs nagy ívben repült át a termünkön. Rögtön letámadtuk és bezártuk a terem ajtaját. Amíg öltöztünk, a fiúk folyton az ajtót döngették és mi idióták minden zörgésnél összerezzentünk, mert azt hittük be tudnak jönni. Szóval fél órába telt, míg átöltöztünk. Kimentünk a teremből és most a fiúk mentek be a terembe. Mi addig kimentünk a suli elé, ahol a négy srác már várt minket. Azért voltak csak négyen, mert Liam és Tami nem jött.
- Már most unom magam - ásítottam, Harry meg átkarolta a vállam.
- Én asszem bealszom közben - válaszolt Sophie és Ő is ásított egyet. Körülbelül fél órát ácsorogtunk a suli előtt, mire úgy döntöttünk ideje visszamenni a terembe. Rocky lenyomta a kilincset és egy nagy lendülettel akarta kinyitni az ajtót. De, csak akarta. Zárva volt. Még mindig. Leila elkezdett dörömbölni.
- Nyissátok ki, ti barmok! - üvöltött. Az egész folyosó tőle zengett.
- Álmotokban, szőkeségek - ordított ki Bern, mire Rocky felhúzta magát.
- Nem vagyok szőkeség, te idióta!
- Ki nem szarja le? Hülye vagy és ennyi - jött a válasz. Oké, most már mi is csatlakoztunk a dörömböléshez.
- Mi folyik itt? - lépett mellénk az ofőnk, mire mi elpanaszoltuk, hogy a fiúk nem engednek be minket. - Fiúk, az osztályfőnök vagyok - szólt be, mire nyílt is az ajtó. A tanárnő elnevette magát és bement a terembe. Mi is mentünk volna, de az orrunk előtt bevágták és újra bezárták. Éljen a jófejség.
- Én feladom - sóhajtottam és leültem a földre. Lei a radiátorra ült fel, Sophie tovább üvöltött velük, Rocky pedig kiment az udvarra. Az ofőnk 10 perc múlva jött ki a teremből, de minket továbbra sem engedtek be.
- Ti idióták, nyissátok már ki - nyomogattam le-fel a kilincset, de az ajtó továbbra sem nyílt ki. Ezt csináltam vagy öt percig, végül Sophie is elkezdte, én meg megkerestem Rocky-t. Kint ült a padon és a készülődést figyelte. Leültem mellé és sóhajtottam egyet.
- Még mindig nem jutottatok be? - kérdezte unottan.
- Nem. Reménytelen - vontam vállat, erre Lei kirohant.
- Lányok! Sophie bent ragadt a teremben - jajgatott, mi meg rögtön ugrottunk és megint rákezdtünk. Pár perc múlva Soph támolygott ki az ajtón és ijedt képet vágott.
- Soha többé nem megyek be oda - motyogta, mi meg kérdőn néztünk rá. - David félmeztelenül sztriptízel, Bern egy seprűvel enyeleg, Georgh az ablakon ordít kifelé és Rich nyálas radírral dobálózik - mesélte a történteket.
- Szóval a fiúknál így zajlik az öltözés. Érdekes, nálam öltözéssel - válaszoltam undorodva. Igen, elképzeltem a benti helyzetet, de, hogy miért? Fogalmam sincs! És most rémálmaim lesznek! Bár, ez semmi a meztelenül bicikliző bácsihoz képest!
- Lányok, beakartok jönni? - dugta ki a fejét Bern az ajtón.
- Igen - vágtuk rá gondolkodás nélkül. Hát, kellett volna gondolkoznunk. Bern kitárta az ajtót.
- Gyertek - mutatott körbe és ami fogadott minket... Georgh a háttérben, az ablakban ült és az alsóbb éveseknek mutogatott be és mondott trágár szavakat (cenzúra), Rich a radírjáról tépkedett le kisebb darabokat, azokat megrágta és azzal köpködte Peter-t. Sajnáltam is, de nem is... Bern megfogta seprűt és "végiglovagolt" a termen, fura hangokat kiadva. És a legrosszabb csak most jött... David beállt az ajtóba, így mindent eltakarva. Levette a felsőjét és elkezdett vele "lasszózni". Közben idiótán táncolt és vigyorgott. Mi persze teljesen lefagytunk, mozdulni sem bírtunk.
- Miért bámuljátok Őket? - szólalt meg valaki mellettünk. Niall volt, mellette Harr-vel és Zayn-nel. - Hahó - legyeztek a szemeink előtt, mire megráztuk a fejünk.
- Őő, bocsi, mi van? - néztünk rájuk teljesen megfeledkezve magunkról.
- Miért Őket bámuljátok? - nyavalygott Harry, mire megforgattam a szemeim.
- Bocs édesem, rajtad van póló. Le vele! - tettem keresztbe a karom a mellkasom előtt. Soph és Lei ugyanígy cselekedtek, csak Ők meg a saját barátjukra néztek.
- Most? - kerekedett el Hazz szeme.
- Igen, gyerünk!
- Én aztán le nem veszem!
- Akkor ne akadj ki azon, hogy félmeztelen "pasikat" bámulunk!
- Ha annyira látni akarsz félmeztelenül, akkor éjszaka szólj és ne napközben a sulitokban - na, szép lesz, ha most veszek össze vele, csak is amiatt, mert rámertem valakire nézni. Oh, elnézést!
- Én éjszaka nem csak félmeztelenül látlak Mr.ruhanélkülalszom - vágtam vissza, mire a legtöbben felröhögtek, Harry feje pedig égett.
- Oké, majd gyertek - intett és elment. Semmi puszi, vagy ölelés. Asszem tényleg berágott :).
- Ügyes vagy! Eddig még sosem sikerült ezt elérnünk Harry-nél - néztek rám hálásan a fiúk.
- Szeretem, és mindenkinél jobban ismerem. Ez csak természetes, hogy bármit eltudok nála érni - vontam vállat mosolyogva. Niall megcsókolta Sophie-t, Zayn Leilát és már mentek is Harry után, nehogy bezárkózzon a WC-be. Nem tudom, hogy értették, de biztos.
- Gyerekek, siessetek! Mindjárt ideérnek a végzősök - terelt be minket a terembe az ofónk, aztán a padok mellett elgondolkozott. - Hol vannak a többiek? Anne? Hol a fenében van? - rohant el, belőlünk meg egyszerre szakadt ki a röhögés. - Mit csináltatok? - jött vissza sokat sejtve.
- Á, mi semmiről nem tudunk - kiabálta be Rich, mire az osztályfőnökünk felhúzta a szemöldökét.
- Hol van a terem kulcsa? - mosolyodott el. Hát, sajnos rájött, hogy a fiúk bezárták a magyarba. Ez van :).
A tanárnő elrohant, hogy kiszabadítsa. Mint kiderült, egész végig ordibált, hogy engedjék. Senki nem hallotta. Micsoda meglepetés. Mi leültünk a helyünkre, vagyis mi, lányok ültünk, a fiúk meg össze-vissza rohangáltak fel és alá. Ekkor belépett Z bá.
- Csókolom Zoli bácsi, menjünk Londonbaaa - kezdtünk el kiabálni a lányokkal, mire felvont szemöldökkel meredt ránk.
- De hisz onnan jöttünk - hitetlenkedett.
- Nem baj!
- De, nekem csak egy toll kéne - nézett meggyötörten, végül már menekült, mert a fiúk egyszerre kezdtek felé tollakat hajigálni. Éljen a jól neveltség. De, várjunk... Jövőre mi leszünk végzősök... Te jó ég!
- Dayra - rohant be a terembe Abbey, én meg rögtön odafutottam hozzá és megöleltem. - egy kérdés - kezdte, én meg érdeklődve figyeltem. - Az osztályodnak nem kéne kijönnie ballagtatni? - erre a kijelentésre mindenki észbe kapott és eszeveszettül futni kezdtünk az udvar felé, beállni a helyünkre. Hogy lehetünk ennyire idióták? Persze amikor a folyosón végigrohantunk, a fiúk (1D) csak röhögtek rajtunk. Harry nem volt ott. Oké, ez már kezd fura lenni, ezért inkább megálltam és körbenéztem.
- Bu! - jött egy kiáltás mögülem, ezért hangosan felsikítottam, ami miatt mindenki engem bámult. Megfordultam, és persze, hogy az én göndör hajú szívtipróm állt mögöttem. Ki más?
- Normális vagy? - nevettem el magam, mert a vigyorgó ábrázatát nem bírtam komoly arccal figyelni.
- Másokkal ellentétben igen - húzott magához, én meg karomat a nyaka köré fontam.
- Ugye a 'mások' Sophie? - nevettem tovább, Ő meg lehajolt hozzám és megcsókolt.
- Most megyek. Majd hívj és jövünk értetek. De az lehetőleg éjszaka legyen - mosolyodott el és elment. Éjszaka, hm?? Hát, oké. Ahogy te akarod...
Sophie szemszöge
Hol lehet Niall? Istenem, hogy ez mindig elmegy valamerre! Miért kell folyton kajahadjáratot rendeznie?
- Kit keresel? - lépett mögém a szöszi. Egyszer még kinyírom!
- Kit keresel? - lépett mögém a szöszi. Egyszer még kinyírom!
- Téged, te idióta - nevettem el magam, Ő meg magához rántva megcsókolt.
- Na jól van, szerelmespár, nekünk ki kéne menni az udvarra - ragadta meg a vállam Leila és elrángatott.
- Lei, te nem vagy normális! Épp búcsúzkodtunk - játszottam a sértődöttet.
- Oh, könyörgöm, menjetek szobára - fogta a fejét és odarángatott a helyemre. Ez hülye. Itt nincs is szoba...
Lassan elkezdődött a ballagás, én Emit ballagtattam. Az egész nagyon megható volt, de engem nem igazán érdekelt. Uncsi volt és kész. Oké, ez a ballagóknak biztos nagyon jó volt és biztos eszeveszettül fáj nekik, hogy itt kell hagyni a sulit. Vagy inkább magukban örvendeznek, hogy végre elhúzhatnak innen. Inkább a második. Én is azt csinálnám, mivel ha minden ugyanígy lesz egy év múlva is, akkor kimegyünk Londonba ugyanígy, és akkor a lányok is velem lesznek. Így mindenki velem lesz, aki számít. Kivéve anyáékat. Tényleg! Őket nagyon rég nem láttam! Ballagás után tuti hazamegyek és Niall-t is magammal rángatom!
* * * * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése