- IMÁDOM JAKE-ET - kiáltottam el magam, és elkezdtem ugrálni az ágyon. Ekkor kivágódott az ajtó. Harry volt az, és szúrós tekintettel méregetett.
- Sophie kimennél? - kérdezte ingerülten. Sophie kicsit megrémülve nézett rám, és kiment.
- Mi a baj? - kérdeztem félve. Ő elém állt, és fölém magasodott. Elég félelmetes látvány volt.
- Hogy mi a baj? HOGY MI A BAJ? Mond, te teljesen megőrültél?! - ordított rám. Én nem szóltam semmit, csak továbbra is bámultam. - Az előbb hallgattam végig, hogy egy másik srácról beszéltetek, akit állításod szerint imádsz! De nem is ez a baj! Hanem az, hogy mindenkinek csak úgy odaadod magad! - ordibált még mindig.
- Harry, miről beszélsz? Amúgy meg az a srác az unokatesóm - emeltem fel én is a hangom.
- Harry, ez... - kezdtem volna a magyarázkodást, de Ő kitépte a kezemből a magazint, és a szoba másik végébe hajította.
- Nem. Érdekel! - hangsúlyozta ki mindkét szót.
- Legalább meghallgatnál? - álltam fel, és újra felemeltem a hangom.
- NEM! - vágta rá. Én e szó hallatán ledermedtem. - Ez így nem mehet tovább! Ennyi volt! - üvöltött rám, és kirohant a szobából, maga után hangosan bevágva az ajtót. Ledermedve álltam egy ideig, végül kabát meg minden nélkül rohantam ki a szakadó esőbe, és csak futottam. Azt sem tudtam hol vagyok. Végül mikor már úgy éreztem mindentől távol vagyok, összeestem az út közepén, és elsírtam magam.
Igen, ez is csak velem történhetett meg. Csak is velem. Mindenkinek az élete tele van csodával, és örömteli. Csak az enyém ilyen szerencsétlen. Egyáltalán honnan vették azt a fotót? Csak 16 éves voltam akkor! Elegem van ebből az egészből! Szinte mindig történik ilyen velem...Már meg kellett volna szoknom, de ezt lehetetlen.
Már teljesen szétáztam, a pólómból facsarni lehetett a vizet. Felálltam, és lassan tovább sétáltam. Az addig még épp sminkem teljesen elfolyt, és az arcomról fekete könnycseppek gördültek le. Most úgy éreztem a világból is kirohannék ha lehetne. Most senkim sincs. Mind elvannak foglalva magukkal. Őszintén, már Harry kirohanásain sem lepődöm meg, mert mindenen felkapja a vizet. Olyan mint én. De én mindig mindenért megbocsájtanék neki, mert egyszerűen nem lennék képes haragudni rá. És még az ember azt hinné ez kölcsönös, mire tessék, szakít vele élete legfontosabb embere. Még mindig sétáltam, és fogalmam sem volt hol vagyok. Azt hiszem eltévedtem. Mindegy, számít is ez ilyenkor? Mert engem most teljesen hidegen hagy. Még talán örülnék is neki, ha soha többé nem találnék vissza. Nem lennék képes a szemébe nézni. És én idióta még mindig itt zokogok teljes erőmből, és egy ház falát ütögetem. Végül feladtam a küszködésemet, és a ház falának dőlve újra összeestem. Azt sem bánnám már, ha itt öregednék meg...Mert persze, az lehet, hogy kiborult a kép miatt, na de ennyire? Van még valami a háttérben. Érzem. Harry nem szokott ilyen dolgokon fenn akadni. Vagy ha fenn is akad, akkor megszokott hallgatni, és azután dönt. Bármi is hozta ezt a döntését, nekem iszonyatosan fáj! Mert én szerettem, és még most is szeretem. Csak lehet, hogy ezt az agya nem képes felfogni. Ami még rosszabb, hogy nálunk lesznek két hétig, és egy levegőt kell szívnom vele. Muszáj egyedül lennem. Muszáj kitisztítani az agyam, hogy épp ésszel tudjak gondolkodni, és ne szóljak be mindenkinek ok nélkül. De egy baj van...hogy ez nem fog menni. Képtelen vagyok Őt elfelejteni, és épp ésszel gondolkozni. Érdekes lesz így továbbra is Londonban lakni...
Sophie szemszöge
- Hol van Day? - léptem be a nappaliba.
- Valahol kint az utcán és bőg - válaszolt ingerülten Harry.
- Mit csináltál?
- Hogy ÉN mit csináltam? Talán Ő mit csinált - állt fel, és majdnem megpofozott, de visszafogta magát. Még sose láttam ilyennek. Én egy életvidám, folyton mosolygós fiúnak ismertem meg. Ez a viselkedése kicsit megrémített.
- Mert mit csinált? - tettem keresztbe a karom.
- Neki van másik pasija, és nem nekem van másik csajom. Bár, ahogy most állunk, tuti, hogy lesz - ordított magából kikelve.
- Mi az, hogy van pasija? - értetlenkedtem. Sokat kinéznék a testvéremből, de ezt nem. Ha valakit szeret, akkor azt tiszteli, és soha nem csalná meg!
- Tessék, talán nézd meg magad - nyomott a kezembe egy újságot.
- Te IDIÓTA - vágtam jó erősen fejbe a magazinnal. - Ez a kép két éve készült, még a volt pasijával!
- Persze, jó trükk - forgatta a szemeit.
- Szerinted ha lenne pasija, most kint lenne a szakadó esőben, és sírna? Azt hittem ennél több eszed van!
- Oh, nehogy már az Ő pártját álld!
- Figyelj Harry! Ha még jobban megmered bántani a testvéremet, esküszöm MEGÖLLEK! - ordítottam olyan hangosan, ahogy csak bírtam. Erre bejöttek a többiek is. Z bá már aludt. Meg Kate is.
- Mi a vita tárgya? - kérdezett rá Zayn.
- Ez a hülye idióta és még sorolhatnám micsoda az előbb dobta ki Day-t, egy két éve készült kép miatt - kiabáltam még mindig. Mindenki hitetlenkedve nézett Harry-re, akinek a szemében már látszott némi megbánás. Csak ha bocsánatot is kérne, nem hiszem, hogy Day ezek után kibékülne vele. Elég harag tartó.
- Te megőrültél? - kiabált mindenki egyszerre.
- Hát de.. - kezdte.
- NINCS DE! MÉSZ ÉS MEGKERESED - ordított rá Bern, aki most szaladt le. Harry-t mindenki megragadta, és kilöktük az ajtón.
- Kérhetek legalább egy esernyőt? - fordult vissza.
- NEM! - ordítottunk rá, és bevágtuk az ajtót.
- E-ez nem lehet ennyire hülye! Nem! - fogtam a fejem, és leültem a kanapéra. - Ettől féltem. Hogy Harry kitalál valami hülyeséget, és egy még nagyobb hülyeséget csinál! Most összetörte a testvérem szívét! Ezt még esküszöm nem ússza meg szárazon!
- Hát szárazon biztos nem, mivel szakad az eső - próbálta oldani a feszültséget Louis.
- Remélem megtalálja, mert nincs nála a mobilja - sóhajtottam.
Dayra szemszöge
Még mindig sírtam. Már három órája ülhetek a hideg és vizes úton, mikor meglátok valakit közeledni felém. Először csak sötétséget láttam, de ahogy közelebb ért, kezdett feltűnni, hogy kicsoda. Na nem! Erre nekem nincs szükségem! Harry még mindig közelített, már majdnem futott, mikor én hirtelen felugrottam, és elkezdtem rohanni a másik irányba. Pár saroknyit futottam, mikor elkapták a karom. Gyorsan megfordultam, és csak még jobban elkezdtem sírni.
- Day, sajnálom! Hülye voltam! Kérlek, ne csináld - könyörgött Harry.
- Mit érdekel téged, hogy mit csinálok? Inkább húzz a francba, és eressz el - ordítottam, és kirángattam a karomat a szorításából. Pár pillanatig csak figyeltem azt a srácot, akit eddig szerettem. Eddig. Most már minden más. Most a szemében nem a csillogást látom, amit úgy imádtam...Inkább a gyűlöletet, amit iránta érzek. Nem is vártam tovább, megint rohanni kezdtem. Minél távolabb akartam tőle lenni. El sem hiszem, hogy ezt tette...
Reggel
Mikor elállt az eső, úgy döntöttem, ideje haza menni. Így hát elindultam. Órákig bolyongtam a városban, mire hazataláltam. Nem is csengettem, csak kimentem a hátsóudvarba a kosárlabda pályánkra és dobálgattam. A ruháim nagyjából már szárazak voltak. Végig Harry járt az eszemben. El kéne felejtenem. Csak az a baj, hogy nem tudom. Egyszerűen lehetetlen!
Már vagy fél órája kint vagyok, és csak palánkra dobok. Egy sem ment be. Milyen meglepő. Pedig remekül kosarazok, és nem volt még olyan, hogy nem ment be. Hát igen, meg kell szoknom a csalódást. Még egy órát dobálgattam, hátha bemegy valamelyik, de a végén feladtam, és egy sikítás keretében erősen neki vágtam a labdát a falnak, és sírva összerogytam.
Sophie szemszöge
- Látod mit csináltál vele? - húztam vissza a függönyt. - Tiszta depressziós!
- Tehetek én arról, hogy így viselkedik? - háborodott fel Harry.
- IGEN! - ordított mindenki. Már Z bá és Kate is tudott a dologról. Most mindenki nagyon mérges Harry-re.
- Mond Harry, te tényleg nem veszed észre, mennyire szeret téged? Vagy gondolom már csak szeretett!
Harry szemszöge
- Mond Harry, te tényleg nem veszed észre, mennyire szeret téged? Vagy gondolom már csak szeretett! - kiabált Sophie mérgesen. Az első mondatával nem volt semmi bajom. A második már szíven ütött. Igazuk van. Nagy baromságot csináltam, ugyanis én is szeretem Őt! Utálom magamat!
Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, én is elsírtam magam. SOHA többé NEM fog megbocsájtani! Soha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése